Fotó: zoobudapest

Különleges előadás lesz látható a Biodómban

Különleges látványvilágú családi musical színhelye lesz a Fővárosi Állatkerthez tartozó Biodóm látogatóközpontja: a Vadak urát február 10-én és 11-én összesen négy alkalommal láthatja a közönség – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

Hibrid napelemes rendszerek akkumulátorral, elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen! (x)

A közlemény szerint a TBG Production és a Soproni Petőfi Színház a Re-Production táncművészeinek közreműködésével színpadra kerülő közös produkciója dinamikus koreográfiákkal, látványos jelmezkavalkáddal és a térben elhelyezett, nagyméretű LED-falak által kínált 21. századi vizualitással mutatja be a “nagyerdő” életét. Mint írják, a látványos musical show alkotói többek között Sebestyén Áron zeneszerző, Egressy Zoltán író, Müller Péter Sziámi dalszövegíró és Pataki András rendező. A szereplők között lesz Pesák Ádám, Papp Attila, Békefi Viktória és Fésűs Nelly is. A februári előadások egyik különlegessége a helyszín: a színpadot és a nézőteret a Biodóm aulájában, látogatóközpontjában alakítják ki – emelik ki a közleményben, hozzátéve, hogy a bár magát a Biodómot ugyan még nem sikerült befejezni, a kivitelezés már eljutott arra a szintre, hogy bizonyos rendezvényeket be tud fogadni.

A Biodóm maga kifejezetten állattartási célra épült, benne speciálisan az elefántok, emberszabásúak, cápák és más állatok igényei szerint kiképzett terekkel, a létesítmény ezer négyzetméteres látogatóközpontját azonban eleve úgy tervezték, hogy különféle rendezvényekre is alkalmas legyen – mutatnak rá a közleményben. “A Fővárosi Állat- és Növénykert elkötelezett aziránt, hogy a beruházás szüneteltetése alatt is hasznosítsa a Biodóm területét különféle, az intézmény hivatásával és szellemiségével összeegyeztethető, a speciális építményben műszakilag is megvalósítható események befogadásával” – idézik Sós Endre természetvédelmi és állategészségügyi igazgatót, az intézmény vezetőjét. A Biodómban volt már filmforgatás, az épület látogatóközpontja novemberben a Fővárosi Önkormányzat által szervezett Első Budapest Állasbörze színhelye volt, jelenleg pedig a Sárkány Éve Lampion Fesztivál látható a komplexumot övező szabadterületeken és az építmény belső terének egy részében – olvasható a közleményben.

Ajánlott tartalom

Riasztó képet mutat a magyar serdülők egészségmagatartása

Kedvezőtlen étkezési és fizikai aktivitási szokások, romló szerhasználati és egészségiállapot-mutatók, de javuló tendenciák is megfigyelhetők a magyar iskolások körében – állapítják meg az ELTE PPK kutatói legutóbbi felmérésük alapján. A vizsgálat a WHO-val és hazai partnerként a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézettel együttműködésben zajlott, az „Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása” nemzetközi kutatás részeként.