Látogatóközpont nyílt a pécsi biomassza erőművében

A helyi vállalkozók bevonásával épült mintegy 150 négyzetméteres komplexum a legmodernebb eszközök mellett interaktív játékelemeket alkalmaz, így mutatja be a pécsi erőmű fejlődésének történetét, tüzelőanyagát és a biomasszát felhasználó technológiáját a nagyközönség számára. Péterffy Attila, a Veolia Energia Zrt. energiaüzletág-igazgatója a létesítmény megnyitóján elmondta, a pécsi erőmű 2014 óta kizárólag biomassza alapon állít elő villamos energiát és távhőt, ezzel pedig Európa legnagyobb tisztán megújuló alapon működő ilyen létesítménye. Hoppál Péter kulturális államtitkár, Pécs országgyűlési képviselője úgy vélekedett, hogy az erőmű a beruházással Pécs kulturális és turisztikai attrakcióit egészíti ki, a fenntartható fejlődés fontosságát erősíti. Hozzátette: főleg a fiatalabb korosztály számára lesz hasznos a bemutatóterem, mert látványos eszközök segítségével, játékosan, kézzel foghatóan közvetít temérdek információt.

Páva Zsolt (Fidesz) pécsi polgármester emlékeztetett arra, hogy a baranyai megyeszékhely megpályázza az Európa Zöld Fővárosa címet, ezért fontos, hogy a pécsi erőmű nem használ fosszilis energiahordozókat. Hozzátette: a zöldebb város kialakításért eddig is tettek fontos lépéseket, a szennyvíztelepen keletkező iszapból villamos energiát nyer a város, megvalósult a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés, illetve teljes körű a csatornázás a városban. A mintegy ötvenmillió forintból kialakított látogatóközpont elsősorban az éppen tíz éve folyó biomassza-alapú energiatermelést mutatja be, de még a szénbányászat alapjaiba, az azt követő rekultivációs munkákba is bepillantást enged.

Ajánlott tartalom

Jó hírt kaptak a napelemesek! – Új körzetekben nyílik meg a betáplálási lehetőség!

A MEKH 2025. április 1-jétől újabb körzetekben engedélyezi a háztartási méretű kiserőművek hálózati betáplálását, miután az elosztói engedélyesek adatszolgáltatásai alapján további 2 540 áramkör zárolását oldották fel, így az összes telepített HMKE 99,2%-a már betáplálhat a villamosenergia-hálózatra.