Madárgyűrűzés a barabási Kaszonyi-hegyen

Megfigyelik és gyűrűzik a madarakat november 3-ig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Barabás határában lévő Kaszonyi-hegyen, az egykori szigetvulkán-maradvány ugyanis fontos szerepet tölt be a vadon élő szárnyasok őszi vonulásában.

Pusztai Tamás, a madárgyűrűző tábort szervező nyíregyházi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület munkatársa hétfőn az MTI-nek elmondta: rendszeresen figyelik az őszi madárvonulást, az évek során eddig 103 faj több mint 45 ezer egyedét fogták be és jelölték meg, majd bocsátották szabadon.

A jelölésre kaptak már jelzést számos távoli európai országokból, így Dániából, sőt Portugáliából is. Természetesen más országokban gyűrűzött szárnyasokat is befognak az önkéntesek, így hálóba került már például Svédországban vagy Izraelben megjelölt madár.

Több ritka madárfajt is befogtak már, 2000-ben például egy vastagcsőrű füzikét, amely akkor új fajnak számított Magyarországon. Egy királyfüzike szintén a madárhálóba akadt, amelyet az első kézbe került példányként rögzíthettek a magyar gyűrűzők. Később, 2003-ban egy ugyancsak ritkaságnak számító vándorfüzikét, 2005-ben egy örvös rigót, majd 2006-ban ismét egy királyfüzikét jelöltek meg gyűrűvel a Kaszonyi-hegyen.

A barabási hegy, amely természetvédelmi terület, a beregi község észak-keleti külterületén, a magyar-ukrán határ mentén található. A csaknem 160 hektáros terület 240 méteres magasságával a megye legmagasabb pontja. Vulkánja a középső pleisztocén korban működött.

A szomszédos Ukrajnához csatolt Mezőkaszony településről elnevezett Kaszonyi-hegy keleti felén a Kárpátokra jellemző növényfajok élnek, míg déli, dél-nyugati részén alföldi jellegű gyep és egyéb növénytársulások találhatók. Látható ott ezüst hársas szurdokerdő, dárdás karéjú kocsánytalan tölgyes, sőt sziklagyep-társulások is.

Madárvilága jelentős, csaknem 70 fajnak ad költéshez otthont a hegy, így például az erdei szürkebegynek, vörösbegynek, barát poszátának, kékcinkének, csilcsap füzikének, nagy fülesbagolynak, kis fakopáncsnak, kis légykapónak, nagy fülemülének, szürke küllőnek és az ökörszemnek is.

A terület ritka rovarjai közül a sokbordás futrinka pedig fokozottan védett.

Az őszi madárvonulást figyelő önkéntesek mellett diákcsoportok is segítik a szárnyasok befogását és meggyűrűzését a barabási Kaszonyi-hegyen november elejéig.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.