A miniépítkezés egy új irányzat a környezetbarát építkezésben. Eddig főleg az építőanyagokkal és az energiával spóroltak, mostanság új irányzatként egyre több helyen előtérbe kerül a términimalizálás.
Edelmann Dóra terve a feltételeknek teljes mértékben megfelel. Épülete száz százalékban helyi hulladékból és természetes anyagokból készül. A különlegesebb anyagok közül egy olajos tartályhenger van az épület közepén, amelyre Dóra a napelemeket tervezte. Emellett a ház burkolatát helyi hulladékokkal (kólásüveg, műanyagkupak, faforgács) töltenék meg, melyek kiváló hőszigetelést biztosítanak.
Ám Dóra épülete nem csak ezen tulajdonságai miatt nyerte meg a közönség tetszését; házának fő koncepciója az a felismerés volt, miszerint a legjobban úgy lehet kihasználni a belső teret, ha az épp felesleges bútordarabokat (nappal ágy, éjjel asztal stb.) eltüntetjük. Ehhez nem kell mást tennünk, mint elforgatni a szobát 90, illetve 180 fokkal, és máris rengeteg szabad területhez jutunk. Erre szolgál a fentebb említett tartályhenger, amely tulajdonképpen maga a nappali, a hálószoba és az ebédlő egyben.
Címkékalternatív energia Edelmann Dóra Energiagazdálkodás energiatakarékosság környezetbarát környezettudatosság Környezetvédelem pályázat Szelektív hulladék szén-dioxid-kibocsátás széndioxid természetvédelem Újrahasznosítás üvegházhatás
Ajánlott tartalom
Napelemes kerti megoldások: hogyan válasszunk energiatakarékos dekorációt és kis vízjátékot a kertbe?
Egy kert akkor működik igazán jól, ha nemcsak szép, hanem okosan is használható. A növények, árnyékos pihenőrészek, kerti utak és világítás mellett egyre többen keresnek olyan dekorációs megoldásokat is, amelyek nem igényelnek bonyolult kiépítést, mégis látványosabbá, élhetőbbé teszik a kültéri teret. Ebbe a szemléletbe jól illenek a napelemes kerti kiegészítők: nem kell hozzájuk külön elektromos hálózatot vezetni, működésükhöz a napenergiát használják, és kisebb kertekben, teraszokon vagy kerti tavaknál is könnyen beilleszthetők.
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu