Már 7,5 tonnánál jár a használt mobiltelefonokat visszagyűjtő kampány eredménye

A több mint 5 éve futó “Passzold vissza, Tesó!” kampányban mára 1111 gyűjtőpont részvételével, több mint 7,5 tonnányi használaton kívüli mobiltelefon gyűlt össze – közölte a KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdaságért szerdán az MTI-vel.

Közölték: a 2023 tavaszán visszagyűjtött mobiltelefonok mennyisége 115 gyűjtőponton 1524 kilogramm. A szervezők elégedettek az eredménnyel és köszönik a gyűjtésben résztvevők munkáját. A kampányt a Jane Goodall Intézet, a KÖVET Egyesület, az Afrikáért Alapítvány és a Védegylet közösen hirdette meg. Idén is csatlakoztak további gyűjtőpontok a kampányhoz. Számos, a gyűjtésben résztvevő szervezet belső kommunikációs kampányt, szemléletformáló eseményeket, előadásokat szervezett, így tudták aktívan mozgósítani a környezetüket, hogy minél több mobiltelefont adjanak le a gyűjtődobozokba. A gyűjtők munkáját tavasszal tájékoztató webinárral és animációs videófilmmel segítették a szervezők. A tájékoztatás szerint a szervezők célja a kampánnyal, hogy minél több adatmentes, már nem használható mobilkészüléket, GPS-t vagy táblagépet és ezekhez használt töltőket vegyenek át adományként, elősegítve ezzel a körforgásos gazdaságot, és segítve ezáltal a kongói főemlősök élőhelyének megmentését és a helyi közösségek életét.  

A használt készülékek kincset rejtenek, többek között 17 féle fémet lehet visszanyerni belőlük, például aranyat, ezüstöt, palládiumot, rezet. A mobiltelefonok előállításához szükséges nyersanyagok, például a koltán bányászata Afrikában veszélyeztetett fajok – gorillák, bonobók és csimpánzok – élőhelyét, fennmaradását és a helyi közösségek érdekeit fenyegetik. Ezt a folyamatot szeretnék megfékezni, ha ugyanis a használt mobiltelefonokban található fémek újrahasznosítása nagyobb mennyiségben valósul meg, akkor az előállításukhoz szükséges ércek bányászata várhatóan csökkenni fog.

Ajánlott tartalom

Áder János: a jövőben G7 vagy G20-as keretben kell folytatni a klímatárgyalásokat

A tudományos testületek elemzései szerint a klímaváltozás miatt súlyosbodnak az árvizek és aszályok, és egyre nő a károk mértéke - mondta Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Alapítvány kuratóriumi elnöke a Budapest Climate Summit rendezvényen hétfőn Budapesten.