Megkezdődött a termelés a kecskeméti Mercedes-gyár új présüzemében

Megkezdődött a termelés a kecskeméti Mercedes-gyár új, mintegy 23 ezer négyzetméteres présüzemében – közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint, a kecskeméti gyár két év alatt elkészülő, második présüzemében egy olyan, csúcstechnológiás Servo présutcát alakítottak ki, amely biztosítja a présszerszámok telephelyek közötti cserélhetőségét. A borító karosszériaelemeket előállító Servo présutca és az új vagy átalakított présszerszámok teszteléséhez szükséges Servo próbaprés mellett az új présüzemben egy lézer lemezvágó gépsor is helyet kap, amely feleslegessé teszi az eddig használt nagy vágószerszámok előállítását. Mint írják a gyárban készülő kompakt gépjárművek nagyobb arányban állnak majd helyben készült alkatrészekből. A présüzem ugyanakkor világszerte is növeli a “Made in Kecskemét” alkatrészek számát, hiszen préselt acél- és alumínium alkatrészekkel látja majd el a Mercedes-Benz globális termelési hálózatát is. A működés során a vállalat nagy jelentőséget tulajdonít a fenntarthatóságnak: a keletkező alumíniumhulladékot csaknem teljes mértékben újrahasznosítják. Ennek energiaigénye huszada az újragyártásához szükséges energiának.

A Mercedes-Benz egy több mint 1 milliárd euró értékű befektetéssel készíti fel gyárát a jövőbeni feladatokra, és ennek során épít a teljes mértékben megújuló energiaforrásokra – olvasható a közleményben. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. korábban nyilvánosságra hozott beszámolója szerint 2021-ben 3,1 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,4 milliárd euróval szemben, az adózás utáni nyeresége a 2020. évi 39,3 millió euró után tavaly 67,6 millió euróra nőtt. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2021-ben több mint 135 ezer járművet gyártott, mintegy 25 ezerrel kevesebbet, mint 2020-ban.

Ajánlott tartalom

Ilyenek lennének a parkjaink, ha látássérültek terveznék őket

A városi tereket, parkokat és egyéb zöldterületeket akarva vagy akaratlanul, de minden városi ember használja.