Meglepőt húzott a Ferrari: új hibrid szuperautót építenének

Egy nemrég felfedezett szabadalmi bejelentés alapján úgy tűnik, ezen a vonalon gondolkodnak az olaszok.

Igen érdekes dolgot szúrt ki nemrég az Autocar. A Ferrari szabadalmi tervei szerint egy hibrid szuperautó sorozatgyártásába kezdenének: az orrmotoros kocsit az F12 Berlinetta utódjának szánják. Az áramot a padlólemezbe épített akkumulátorokból nyerné az autó, az elektromotorokat pedig a hátsó kerékhez szerelnék be.

Persze ez csak első hangzásra tűnik furcsának, a trendeket nézve nem lenne meglepő, ha az olasz márka is a környezetbarát megoldások felé tekintene. Olyannyira nem, hogy 2010-ben már volt szó egy hasonló hibridről. A Ferrari a padlóba szerelt akkumulátorok ellenére továbbra is a lehető legalacsonyabbra szeretné helyezni az üléseket, az tárolókat pedig úgy elhelyezni, hogy az ne változtasson az autó menetdinamikáján.

forrás: hvg.hu

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.