Megújítja a textilfestést a Nike

Az egyik legnevesebb sportruházatot gyártó cég a holland DyeCoo Textile Systems-szel együttműködve vet véget a víz alkalmazásának a textilfestésben a Nike, hogy a Greenpeace kihívásának megfelelve 2015-re minden veszélyes vegyi anyagot kivonjon termékei gyártásából, közli az ecouterre.com.

A hagyományos textilfestési eljárás nagyon sok vizet igényel. Átlagosan 100 és 150 liter közötti mennyiség szükséges egyetlen kiló fonal befestéséhez. Becslések szerint ráadásul 2015-ig 39 millió tonna poliészter fog ily módon színt nyerni, és nagy számolás sem szükséges ahhoz, hogy megállapítsuk, hogy ez tetemes mennyiségű vízzel fog járni. Ennek orvoslására, a DyeCoo Textile Systems volt az a cég, amely elkészítette az első kereskedelmi forgalomba hozott vízmentes textilfestő szerkezetet. Ez az új technológia a nagy nyomásos szén-dioxid használatán alapul, mely folyékony halmazállapotú, és így könnyen a textíliák szálaiba férkőzik. Ott aztán elosztja az előzőleg hozzáadott festékanyagot, egyéb vegyi anyag hozzáadása nélkül. A festési folyamat befejeztével a szén-dioxidot ismét gázosítják, mely aztán a festékfölösleggel együtt visszakerül a festőtartályba, újrafelhasználás céljából. Ez az eljárás sokkal kevesebb energiát emészt fel, mint a hagyományos módszerek, arról nem is beszélve, hogy kevesebb nehézséggel és kifröccsent festékkel jár. Azzal ráadásul, hogy a vizet kivonják a textilfestésből, a folyékony gyári hulladék mennyisége is nagymértékben csökken, és így sokkal kevesebb nehézfém és hormonális problémákat okozó anyag szennyezné vizeinket.

Nike

„A vízmentes textilfestés egy fontos lépés afelé, hogy ne csak sportolóinkat, hanem bolygónkat is szolgáljuk, és ez a partnerség alátámasztja a Nike fejlődésre és a környezet óvására való törekvéseit”, nyilatkozta Eric Spunk, a Nike kereskedelmi és termékigazgató-helyettese. „Úgy hisszük, hogy ez az eljárás képes lesz forradalmasítani a textilipart, és szeretnénk fejlődő festőműhelyekkel, textil gyárosokkal és ruházatgyártó cégekkel együttműködni annak érdekében, hogy elterjesszük ezt a technológiát az egész iparágban.” A Nike szerint a DyeCoo új festési eljárása Ázsiára lesz a legnagyobb hatással, ahol a tényleges festési folyamatok túlnyomó része zajlik. A cég jelenleg azon dolgozik, hogy az eljárást alkalmazhatóvá tegye az ipari méretű gyártásban, és még ebben az évben forgalomba hozná az első DyeCoo-technológiás termékszériáját.

Ajánlott tartalom

Elindult az állatvédelmi témahét

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott - tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.