Mentett madarakat engedtek szabadon a Hortobágyon

Tizennyolc védett, illetve fokozottan védett madarat, köztük gólyákat és egerészölyveket engedtek szabadon a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Hortobágyi Nemzeti Park szakemberei a Górési Madárrepatriáló Állomásnál.

A mentett madaraknak az elmúlt hónapokban emberi gondoskodásra volt szükségük, mostanra azonban mind az időjárás, mind az állatok kondíciója, egészségi állapota lehetővé tette a szabadon engedésüket. Tizenkét gólya tavaly kelt ki, ám őszre nem tudták elérni a megfelelő fejlettséget és kondíciót ahhoz, hogy a kifejlett madarakkal együtt Afrikába repüljenek. Mivel a természetben emberi segítség nélkül elpusztultak volna, az állatkertben teleltek át.

 
    A hat egerészölyv nem egyszerre, hanem különböző időpontokban került a városligeti intézménybe, részben mérgezés, részben más problémák miatt. Mostanra valamennyi állat meggyógyult, illetve elérte a megfelelő kondíciót, ráadásul a téli időszak is véget ért, ezért mostanra jött el az ideje annak, hogy szabadon engedjék őket – tájékoztatta Hanga Zoltán szóvivő szerdán az MTI-t. A Fővárosi Állat- és Növénykert az ország madármentéssel foglalkozó szervezetei közül a legtöbb madarat menti és gyógyítja. Évente félezernél is több mentett madárról gondoskodnak a kert szakemberei más kulcsfontosságú intézményekkel, így a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesülettel (MME), illetve a nemzeti parkokkal együttműködve. A Hortobágyi Nemzeti Parkkal folytatott együttműködés eredményeként az elmúlt évtizedben mintegy ezer mentett, védett és fokozottan védett madarat engedtek szabadon. Ezek a gyűrűvel megjelölt állatok a későbbi megfigyelések, visszafogások, megkerülések alapján lényegében azonos eséllyel vágtak neki a szabad életnek, mint a mindvégig a szabad természetben élő fajtársaik.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.