MME – Méhecske hotelekkel védhetjük a beporzó rovarokat

A magányosan élő méhek és darazsak szaporodását segítő természetvédelmi eszközök, “méhecske hotelek”, vagy más néven “darázsgarázsok” elhelyezésére biztat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).

Az MME szerdai közleménye szerint a természetvédelmi eszköz már kora tavasztól segítheti a szelíd beporzók szaporodását, ezért azt február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni. A házi méhek faodvakat, kaptárakat igénylő több tízezres kolóniáival ellentétben a magányos fajok ujjnyinál vékonyabb járatok védelmére bízzák utódaikat. Ezekbe a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak megbénított ízeltlábúakat halmoznak fel, erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a táplálék elfogyasztását követően bebábozódik, végül a kikelő kifejlett rovar átrágja magát a sárdugón, és megkezdi néhány hetes felnőtt életét – írják a természetvédők.

Ilyen bölcsőkamra biztosítható számukra az erkélyre, ablakpárkányra, virágos balkonládák mellé is kihelyezhető méhecskehotellel. Ez lehet például egy 10-4 milliméter átmérőjű furatokkal lyuggatott tűzifa kugli, de építhető szekrényes méhecskehotel is. A magányosméh-fajok számos képviselője szőrös, ez a bunda szigeteli is őket, így már a tél végi, kora tavaszi első napsütéses napokon is aktívak tudnak lenni.

Ezért a méhecske hoteleket február második felében, március elején érdemes kirakni esőtől védett helyre (eresz alja, ablak- és erkélybeugró, tornác), keleti-déli tájolással, hogy közvetlen napsütés is érje. A természetvédők szerint a méhecske hotelek, amelyek akár óvodai foglalkozás, iskolai óra, szakkör keretében is elkészíthetőek, márciustól május végéig, június közepéig a legforgalmasabbak. A rovarok jövés-menését akár centiméternyi távolságról is megfigyelhetik az állatbarátok.

Ajánlott tartalom

Szlovénia projektet indít az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésére

Szlovénia csaknem 27 millió euró értékű, hét éves időszakra szóló projektet indít az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képesség növelésére - közölte a szlovén környezetvédelmi minisztérium.