Most vehet magának magyar olajmezőt

Szénhidrogén kutatására, feltárására és kitermelésére tettek közzé koncessziós pályázati felhívásokat Ebes, Nádudvar, Nagylengyel nyugati, Újléta, Okány keleti és nyugati területein, továbbá a geotermikus energia fokozottabb hasznosítására Battonya területén – írja az MTI az NFM-re hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a pályázati eljárásban bármely belföldi vagy külföldi természetes személy, valamint a nemzeti vagyonról szóló törvény által meghatározott szervezet részt vehet. A jogi, pénzügyi, műszaki és egyéb feltételeket és információkat tartalmazó pályázati kiírások az azonosító lap kitöltése mellett kiírásonként nettó százezer forintért eladók. A dokumentációk a pályázat benyújtási határidejét megelőző napig, munkanapokon 8-14 óráig vehetők át a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) ügyfélszolgálati irodájában.

Egy pályázó egy területre kizárólag egy pályázatot nyújthat be. A magyar nyelvű pályázatokat a kiírásban meghatározott módon, személyesen lehet benyújtani 10-12 óra között az MBFH ügyfélszolgálati irodájában szeptember 30-án Ebes, Nádudvar, Nagylengyel nyugat, október 1-jén Újléta, Okány keleti és nyugati területek, valamint szeptember 16-án Battonya esetében.

Az eredményes koncessziós pályázat benyújtásához a szénhidrogén kutatási területekre pályázóknak a nettó tízmillió forintos részvételi díj befizetésén túl nettó ötvenmillió forint pályázati biztosítékot kell letétbe helyezniük a pályázati határidő végéig. A geotermikus pályázat részvételi díja nettó egymillió-ötszázezer forint, a pályázati biztosíték összege nettó tizenötmillió forint – közölte a tárca.

A pályázatok elbírálása a benyújtási határidőt követő 90 napon belül megtörténik. A koncessziós szerződések megkötésére az eredményhirdetéstől számítva 60 nap áll rendelkezésre, a határidőt a nemzeti fejlesztési miniszter egy alkalommal, legfeljebb 60 nappal meghosszabbíthatja. A geotermikus koncesszió időtartama a szerződés hatályba lépésétől számított 35 év, míg a szénhidrogén kutatási területeknél 20 év, amely mindkét esetben egy alkalommal, pályázat kiírása nélkül, a koncesszió eredeti időtartamának legfeljebb a felével meghosszabbítható.

A pályázati felhívások elérhetőek a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal honlapján, a kormán oldalánés az Európai Unió Hivatalos Lapjának C178, C180 és C182-es lapszámaiban, továbbá megtalálhatóak két nem megnevezett magyarországi országos napilapban is – olvasható a közleményükben.

forrás: index.hu

Ajánlott tartalom

Döntöttek Brüsszelben: kötelezővé válik a napelemek telepítése

Az Európai Parlament jóváhagyta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az EU épületeire, az energiafogyasztás és az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése érdekében.