Nagyvárad kapta a Románia zöld fővárosa címet

Nagyvárad 2011-es zöld programjait tartotta a legmeggyőzőbbeknek a román környezetvédelmi tárca.

A 200 ezresnél népesebb romániai városok közül Nagyvárad tett 2011-ben a legtöbbet a környezet védelméért, ezért a Körös parti város kapta Románia zöld fővárosa címet, a díjat Borbély László miniszter adta át a szerdai bukaresti gálán – közölte a román Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium az MTI-vel. Egy romániai cég a környezetvédelmi tárcával közösen immár másodjára hirdette meg a Románia zöld fővárosa versenyt, amelynek felhívását valamennyi romániai város polgármesteri hivatalába elküldték. A benevező önkormányzatoknak a különböző, környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedéseikről kellett adatokat közölniük. Ezeket környezetvédelmi szakemberekből álló zsűri bírálta el. Döntése értelmében az 50 ezernél kisebb népességű városok közül a Bukaresttől északra 150 kilométerre fekvő Sinaia, az 50 ezer és 200 ezer közötti lakossággal rendelkező városok közül az észak-moldvai Botosani, a 200 ezernél népesebb városok közül Nagyvárad kapta a díjat.

Ajánlott tartalom

A napenergia aránya a magyar áramtermelésben tavaly a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt

A zöldenergia tiszta és olcsó, ráadásul a napenergia aránya a magyar áramtermelésben 2023-ban a világon a harmadik, Európában a második legmagasabb volt. A kormány ezért már a károsanyag-kibocsátás megfelezését tervezi a következő évtized kezdetére - mondta Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár a Növekedés.hu-n kedden megjelent interjújában.