NAK: ellehetetlenítené a csirke- és a tojástermelést az EU új javaslata

Súlyos károkat okozna a csirke- és tojástermelőknek az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (European Food Safety Authority, EFSA) legújabb tanulmányában rögzített állatjóléti javaslatcsomag megvalósítása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) álláspontja szerint.

A kamara az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében emlékeztet arra, hogy a hivatal a csirkék és a tojótyúkok állatjóléti feltételeivel kapcsolatban fogalmaz meg ajánlásokat az Európai Bizottság számára. Az EFSA honlapján olvasható összefoglalóból kiderül, hogy a szakértőik egyebek között a ketreces tartás beszüntetését szorgalmazzák, és azt kérik, hogy egy állatra több hely jusson a telepeken. A NAK és a Baromfi Termék Tanács (BTT) rámutat, hogy az EFSA-ajánlások kizárólag állatjóléti szempontokat vesznek figyelembe, a súlyos környezetvédelmi, gazdasági és szociális következményekkel nem számolnak. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar legfontosabb feladata, hogy megfelelő mennyiségű, minőségű, biztonságos, megfizethető és környezeti szempontból is fenntartható termékekkel lássa el a fogyasztókat. Ezen alapcélok megvalósulását sérthetik azok a javaslatok, amelyeket az EFSA közelmúltban nyilvánosságra hozott tanulmánya tartalmaz – hangoztatják a közleményben.

Hozzátették, hogy az Európai Baromfifeldolgozók és -kereskedők Szövetsége (AVEC) is ellenzi az állománysűrűség szigorú, az EFSA javaslata alapján több mint 70 százalékos csökkentését. A szervezet szerint ez éppúgy fenntarthatatlan gazdálkodási feltételeket teremtene, mint az EU-konform ketreces rendszer betiltása. Az uniós szabályozás mind állatjóléti, mind élelmiszerbiztonsági szempontból világszinten is a legszigorúbbak közé tartozik már most, miközben az EU-n kívülről behozott termékek előállítási körülményeit nem ellenőrzik. A BTT és a NAK szerint az új javaslatban szereplő, nem piaci alapú változtatásnak sok kedvezőtlen hatása lehet. Az amúgy is szűkülő erőforrások felhasználása pazarlóbbá válna, csökkenne a termelés hatékonysága és versenyképessége, emelkednének a költségek, nőne a környezetterhelés, a baromfiágazat kevesebb terméket állítana elő drágábban, nagyobb élelmiszer- és élelmezésbiztonsági kockázattal. A fenntarthatatlan termelési rendszer nemcsak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar alapfeladatával ellentétes, hanem a fogyasztói és társadalmi érdekekkel is. Az európai fogyasztók és termelők érdekeit és biztonságát a harmadik országokból érkező élelmiszerek uniós követelmények szerinti, szigorú ellenőrzése szolgálná. A BTT és a NAK ezért határozottan ellenzi az EFSA ajánlásait – olvasható a közleményben.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.