Napelemes, mini villamos erőmű az iskolában

Átadták Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium új energetikai rendszerét. A beruházás 222 millió forint EU-támogatásból és 38 milliós önkormányzati önerőből valósult meg.

A beruházás ünnepélyes átadóján Zátonyiné Fazekas Erzsébet igazgató kiemelte: az intézményben több mint harminc százalékkal csökken a gáz- és 30 százalékkal a villamosenergia-fogyasztás, ami éves szinten több mint tízmillió forint megtakarítást jelent. Vantara Gyula (Fidesz-KDNP) polgármester beszédében hangsúlyozta: a vissza nem térítendő EU-támogatásnak köszönhetően az energetikai fejlesztésre költött önkormányzati pénz két-három év alatt megtérül. Megjegyezte: az épület szén-dioxid-kibocsátása évi 191 tonnáról 90-re csökken. Vantara Gyula elmondta: az iskola tetőzetén épült egy napelemmel működő mini villamos erőmű. A régi fénycsöveket kicserélték, helyükre ezer új, energiatakarékos változat került. A lakosság által is használt iskolai uszodába hővisszanyerő szellőzőket építettek be – tette hozzá.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.