Napelemet kapott egy Szabolcsi rendelő

Az Európai Unió csaknem 300 millió forintos pályázati támogatásából öt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település önkormányzata fejlesztheti az egészségügyi alapellátást – tudta meg az MTI az érintett helyhatóságoktól.

Kocsordon, Napkoron, Nyíregyházán, Tiszadadán és Vásárosnaményban rendelőket újítanak fel, illetve újat létesítenek.

A nyíregyházi önkormányzat – amely augusztus végéig két épületben kilenc orvosi rendelőt újíttat fel – hétmillió forint többletforrást nyújt orvosi eszközök beszerzésére. Egy-egy defibrillátor is kerül majd az épületekbe, így az újraélesztés esélyeit a jelenlegi 5-10 százalékról 60-70 százalékra szeretnék javítani.

Napkoron, ahol már be is fejeződött az orvosi rendelő korszerűsítése, az épület külső szigetelése és napelemes rendszerének kialakítása, szintén vásároltak egy defibrillátort és egy úgynevezett sürgősségi orvosi táskát a legmodernebb eszközökkel felszerelve.

Tiszadadán szintén átadták már a felújított háziorvosi rendelőt, valamint az új fogászati rendelőt, az utóbbi korszerű felszerelést is kapott.

Kocsordon október elejére készül el a gyermek- és fogorvosi rendelő, valamint a védőnői szolgálat helyiségének korszerűsítése, akadálymentesítése. Átalakítják a fűtési rendszert is, és napkollektort szerelnek fel.

Vásárosnaményban a régi rendelőintézet épületében alakítanak ki egy gyermekorvosi és két fogorvosi rendelőt, és új helyiséget kap a védőnői szolgálat is. Az épület homlokzatát hőszigetelik, kicserélik az ajtókat, ablakokat, padlózatot. A szeptember végi átadásig parkolókat is kialakítanak az épület mellett.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.