Napelempark(ok) Komlón

Mivel Magyarországon nem volt meg ez az előírt arány, a kormány mind állami, mind pedig magáncégeken keresztül kívánja teljesíteni a követelményt. A magyar állam kedvezményekkel, pályázatokkal kívánja vonzóvá tenni a vállalkozásoknak, hogy megújuló energiából állítson elő villamosenergiát, amit aztán tovább tud értékesíteni a szolgáltatók felé. Ennek a törvénynek közvetve nyertese Komló. Összesen 70 hektárnyi terület állt üresen, gazosan. Ezek a területek önmagukban értéktelenek, hiszen a bánya után visszamaradt Kossuth aknai és a budafai meddőhányókról van szó. Komló Város Önkormányzata kiemelkedő sikerként könyveli el a projektet. A perifériára eső területek hirtelen nagyon vonzóvá váltak a befektetőknek. Az elmúlt időszakban 66 hektárt adtunk bérbe, 4 hektárt pedig eladtunk. Az említett földterületen csakis napelemparkot létesíthetnek a vállalkozók. Az eladás már megtörtént, a bérbeadás 25-30 évre szól. A bérleti díj és az adó, ami be fog folyni Komló város további fejlődését fogja eredményezni, hiszen hitelfelvétel nélkül, évvégi nullás költségvetéssel rohamtempóban szépül a város, amit politika hovatartozástól függetlenül mindenki elismer és példaértékű a megye több települése előtt.

Az önkormányzat álláspontja ugyan az, mint a kormányé. Meg kell erősíteni a kis és középvállalkozásokat a régióban, hiszen ők adják egy település igazi erejét. A cél, hogy ne egy nagy munkáltatótól függjön városunk (értsd bánya), hanem több erős középvállalkozás biztosítsa a munkahelyeket. Utóbbival állhat több lábon, stabilan településünk és ahogy Polics József mindig hangsúlyozza: Az önkormányzat mindig partner volt és lesz is ha a helyi kezdeményezéseket kell pozícióba helyezni, írja a komloiujsag.hu.

Ajánlott tartalom

Ismét dupla napelemes rekorddöntés, 6000 megawatt felett termeltek a hazai naperőművek

Kedden újabb csúcsokra ért a magyarországi zöldenergia termelés: a MAVIR, a villamos energia rendszerirányítója adatai szerint a 11 órakor kezdődő negyedórában minden korábbinál magasabb értéket, 3747 megawattot (MW) hoztak össze az ipari létesítmények. A háztartási és a saját célra termelő erőművekkel együtt az összesített napenergia termelés 6178 megawattot tett ki - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán szerdán.