Napenergiát árvereznek el decemberben

Az év első négy hónapjában az EU tagállam 418 MW új szolár kapacitással gazdagodott, és energiaügyi hatósága további 1,4 GW-ra számít a következő években, a 2017-ben bevezetett METAR ösztönzési rendszernek köszönhetően.

A hatóság bejelentett egy kísérleti megújuló árverést is, amelynek eredményei jövőre várhatók. Arra számítanak, hogy az ország új ösztönzési programja annyira sikeres lesz, mint a 2016-ban lejárt KÁT (Kötelező Átvételi Tarifa) rendszer volt. A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (Hungarian Energy and Public Utility Regulatory Authority, HEPURA) elindította az ország első árverését megújuló energiákat előállító kapacitások beszerzése érdekében. A folyamat részeként megnyitották a pályázatok beadásának időszakát, amelynek során a résztvevők december 12-éig adhatják le ajánlataikat. Az eredményeket várhatóan a jövő év elején teszik majd közzé. A közbeszerzési eljárás során az Energetikai és Közműszabályozási Hivatal 15 éves szerződés keretében betáplálási prémiumot fog megítélni – az elektromos áram nagykereskedelmi hozamán felül – két projekttípus számára: a 300 kW és 1 MW, illetve az 1és 20 MW közötti telepítésekre. Az árverés része a magyar kormány által 2017-ben bevezetett METAR-KÁT megújulókat ösztönző programjának. A rendszert tavaly júliusban hagyta jóvá az Európai Bizottság, és három hónappal később lépett életbe 45 milliárd forint (153 millió USD) értékű, 10 évre szóló költségvetéssel. A kezdeményezés betáplálási tarifát (KÁT) fizet azokért a megújuló energiával működő rendszereknek, amelyeknek a termelési kapacitása legfeljebb 500 kW, prémium kifizetéseket az áram nagykereskedelmi árán felül az 500kW és1 MW közötti telepítéseknek, és bevezette a nagyobb projektek árverésének rendszerét is.

Újabb rekordév

Az Energetikai és Közműszabályozási Hivatal felfedte, hogy Magyarország telepített napelem kapacitása a tavalyi év végi körülbelül 726 MW szintről június végére 1144 MW-ra nőtt. Az idei év első felében megvalósított körülbelül 418 MW új szolár kapacitás meghaladja a 2018-ban az egész év során elért 411 MW-ot. A hatóság közlése szerint Magyarország szolár kapacitásán belül hozzávetőlegesen 388,5 MW-ot tesznek ki a lakóépületek fotovoltaikus rendszerei. A legutóbbi adatok által lefedett 18 hónap azt a szolár projekt elfogadási lázat mutatja, amelyre 2016 vége, az előző (KÁT) rendszer lejárata előtt került sor. Az Energetikai és Közműszabályozási Hivatal arra számít, hogy a régi és az új ösztönzési rendszer eredményeként a következő években 1,4 GW új szolár kapacitás fog csatlakozni a hálózathoz. Magyarország Nemzeti Megújuló Akciótervében azt tűzték ki célul, hogy jövőre az ország elektromos energia igényének 14,65%-át megújuló forrásokból szerezzék be.

forrás: mnnsz.hu

 

Ajánlott tartalom

A kormány bejelentette: érkezik a napelemes pályázat, 3 milliós támogatással

A Vidéki Otthonfelújítási Program keretében januártól akár 3 millió forintos támogatás is igényelhető napelemes rendszerek telepítésére az ötezer fő alatti településeken.