Naperőmű és törpe vízerőműre pályázik a két település

Naperőmű és törpe vízerőmű megvalósítására nyújtott be közös pályázatot a Komárom-Esztergom megyei Nagysáp és a településtől ötven kilométerre fekvő felvidéki Ipolyszakállos önkormányzata a Magyarország-Szlovákia határon átnyúló együttműködési programhoz.

Az összességében 526 millió forint értékű projekt megvalósulása esetén Nagysápon – Európában egyedülálló módszerrel – egy Vanádium Redox Battery nevű elektrokémiai energiatárolási rendszerhez kapcsolódna a naperőmű. A 450 kilowattórás telep csúcsidőben a falu ötszáz háztartásának egyharmadát tudná kiszolgálni, a pillanatnyi időjárástól függetlenül – mondta Balogh Miklós, Nagysáp polgármestere. A beépített napelemek élettartamát figyelembe véve 20-25 éven át megtakaríthatnák a település önkormányzati intézményeinek áramdíját és a közvilágítás költségeit, mindez hozzájárulna a széndioxid-kibocsátás csökkentéséhez is – tette hozzá a polgármester.
A tervek szerint a felvidéki Ipolyszakálloson az Ipolyon meglévő duzzasztóra építenének egy törpe vízerőművet, amelyre a két település által közösen megpályázott összeg egyharmadát fordítanák.

Ajánlott tartalom

2021 a földgáz éve lesz?

2021 sorsdöntő év lehet a földgázzal és a cseppfolyósított földgázzal (LNG) foglalkozó iparnak. Elérkeztünk arra a pontra, amikor a döntéshozóknak tisztázniuk kell, hogy milyen szerepet szánnak a területnek a szénsemlegesítésben.