Nem kérnek a GM kereskedői a Chevrolet Voltból

Több Chevrolet-kereskedő is lemondott a Volt értékesítésének lehetőségéről, mert drágák a januártól számukra kötelezően előírt szerszámok.

A General Motors decemberben értesítette Chevrolet-dílereit a január 1-jétől a Volt értékesítéséhez és szervizeléséhez szükséges követelményekről, és ennek nyomán máris többen úgy döntöttek, hogy lemondanak a hibrid Chevy forgalmazásáról, írja az autonavigator.hu. A gyártó részéről támasztott egyik követelmény egy 5100 dolláros szerszámcsomag megvásárlása, ennek nagy részét, 4735 dollárt az akkumulátor lemerítéséhez szükséges speciális eszköz teszi ki. Ezzel a szerszámmal tudják az elektromosságot külön-külön kiszippantani a hajtóerőt adó akkucsomag egyes celláiból: ennek köszönhetően nem kell egészben kiszedni az akkumulátort, hanem elegendő csak a javításra szoruló elemeket lemeríteni, és visszaküldeni a GM-nek javításra. Elsőre talán nem tűnik nagy tételnek, de ahhoz elég volt, hogy pár kereskedő máris kirakja szalonjából a hibridet.

A New York állambeli Churchville-ben álló Jim Barnard Chevrolet tulajdonosa elmondta, hogy az elmúlt 2 évben mindössze 5 példányt értékesített, és az ezeken keresett összeggel éppen nullára jön ki az autó szervizelésére, tréningre és töltőállomásokra elköltött befektetései levonásával. A további költségek miatt igen kérdésessé válna a Volt értékesítésének megtérülése. A Chevrolet-Cadillac szalont futtató John Holt is csak 5 Voltot adott el az elmúlt 2 évben. Barnarddal ellentétben azonban ő úgy döntött, vállalja a plusz költségeket, de nem a Volt, hanem az annak alapjaira épülő, jövőre érkező Cadillac ELR hibrid kupé kedvéért. “Hallottam, hogy többen is kiszálltak a Volt-programból, de úgy gondolom, az új Caddy érkezése miatt butaság lenne nem megvenni az 5100 dolláros szerszámcsomagot”- nyilatkozta Holt. Michelle Malcho, a GM szóvivőjeként elmondta, hogy teljesen megszokott, hogy a kereskedőket speciális szerszámok beszerzésére kötelezik egy-egy típus javításához, arról pedig nem nyilatkozott, hogy hányan léptek vissza a Volt értékesítésétől: mindössze annyit mondott, hogy a kilépők együttes forgalma nem éri el a Volt eladásainak 1%-át. Azokat a felvetéseket is visszautasította, miszerint a GM azért növeli a költségeket, mert kisebb kereskedői hálózatot szeretne, mellyel a nagyobb forgalmú régiókba és szalonokba terelik a vásárlókat.

Ajánlott tartalom

Februárban megcsappant az elektromos autók eladása

Februárban 10,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a forgalomba helyezett új autók száma az Európai Unióban. A legnépszerűbb választás továbbra is a benzinüzemű kivitel volt, a második legnépszerűbb pedig a hibrid-benzines. Az akkumulátoros elektromos autók részesedése februárban nem változott az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt viszont a tavalyi átlagtól.