Nyomozás indult a BYD szegedi gyárépítése miatt környezetkárosítás gyanújával

Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

A közlemény szerint a Csongrád Csanád Vármegyei Kormányhivatal május 12-én tett feljelentést azért, mert a BYD Auto Hungary Kft. nem tett eleget a kiadott környezetvédelmi engedély előírásainak. Gyanú merült fel, hogy a beruházási területről kitermelt, szennyezettségi határérték feletti alkil-benzol tartalmú földet több külső helyen rakodták le. Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság környezetkárosítás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást, amely szakértők bevonásával folyik. A kormányhivatal korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a BYD-gyár kivitelezési munkáinak 2024-es megkezdése óta folyamatosan figyelemmel kíséri a beruházást, és több különböző hatáskörben indított ellenőrzést. Az idei első negyedévben a környezetvédelmi szabályok betartásával összefüggő hatósági eljárást indított.

A tényállás tisztázása jelenleg folyamatban van, azonban az eddig rendelkezésre álló információk alapján a beruházási területen kitermelt talajréteg felhasználásával kapcsolatban környezetkárosítás gyanúja merült fel.
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán azt írta, a BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben előírt kötelezettségeit. A politikus közölte, konzultált az illetékes szervekkel, valamint Stumpf Péterrel, Szeged országgyűlési képviselőjével, aki részletesen tájékoztatta a kialakult helyzetről, a jogsértések mértékéről, a helyi lakosság jogos aggodalmáról.

A miniszter azt írta, határozottan és nyomatékosan felszólítja a BYD vezetőit, hogy a környezetkárosító tevékenységet azonnali hatállyal fejezzék be, és maradéktalanul tegyenek eleget a hatóságok által előírt kötelezettségeiknek.

Ajánlott tartalom

A biodiverzitás megőrzése közös ügy – új célokat jelentettek be Budapesten

Megnyílt a Bükki Nemzeti Parkot bemutató tárlat a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban.