Öko-vízpalack a római turistáknak

Mindössze 2 euró az ára, de sokkal többet lehet vele megtakarítani.

Az „Eco-water” környezetbarát palackot elsősorban a Rómába látogató turistáknak találták, hogy tölthessenek maguknak az Örök Város számtalan vízforrásából (csak az Aurelianusi Falak által behatárolt történelmi városban 280 van belőlük, összesen 2000-nél is több). (Aiolus News) A palack június 11-től vásárolható Róma valamennyi városi kézben lévő múzeumában, valamint a Forum Romanum információs központjában. A híresen friss és finom, ráadásul ásványi sókkal teli római víz eddig is nagyon kelendő volt a turisták között. Egy felmérés szerint napi átlagban közel másfél liter vizet fogyasztanak el városnézés közben, a melegebb napokban – márpedig a főszezonban Rómában iszonyú hőség van! – ez ennek a duplája is lehet. Az „Eco-water” tehát mindenképpen megtakarítás a turistának, a gazdaságnak és a környezetnek is, hiszen sokszori felhasználhatósága révén csökken általa a lebomlásra váró műanyagok aránya is. Egyúttal még szuvenír is lehet, mivel a gyártók jó érzékkel Róma logóját, egy ókori római vízvezeték, valamint a Colosseum rajzát helyezték el a palackon, eggyel több terméket kínálva a megrögzött csecsebecse-gyűjtőknek.

Ajánlott tartalom

Közel 60 ezren válaszoltak a zöld konzultációra

Nagy siker a zöld konzultáció: eddig mintegy 60 ezren válaszoltak a Közös ügyünk a zöldenergia elnevezésű online párbeszéd kérdéseire - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke Siófokon szombaton.