Egy öreg Suzuki motorkerékpárból 70 kilométer/óra végsebességű napelemes járgányt épített egy amerikai diák.

Öreg Suzukiból napelemes motort épített egy amerikai diák

Egy öreg Suzuki motorkerékpárból 70 kilométer/óra végsebességű napelemes járgányt épített egy amerikai diák.

Az amerikai West Lafayette-beli Purdue Egyetem fizika szakos hallgatója 50 dollárért (10 ezer forint) vásárolta meg az 1978-as gyártmányú Suzukit, majd az átépítés során további 2500 dollárt (500 ezer forintot) költött rá: oldalaira két-két napelemet szerelt, ezek töltik az akkumulátort, mely azonban árammal is újratölthető – derül ki az egyetem közleményéből.  Tony Danger Coiro motorkerékpárja minden előírásnak eleget tesz, így részt vehet a közlekedésben is. Egy töltéssel 40 kilométert tud megtenni, végsebessége eléri a 70 kilométer/órát.
A diák már ideiglenes szabadalmat is kapott fejlesztésére. Most azt tervezi, hogy továbbfejleszti találmányát egy 160 kilométer/óra végsebességű napelemes versenymotorrá.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.