Az ország illegális szemétlerakatainak eddigi legrészletesebb nyilvántartását akarja elkészíteni év végéig az Öko-tudat.hu környezetvédelmi portál - közölte a portált üzemeltető Gold Communications az MTI-vel.

Országos szeméttérkép készül iskolások, civilek részvételével

Az ország illegális szemétlerakatainak eddigi legrészletesebb nyilvántartását akarja elkészíteni év végéig az Öko-tudat.hu környezetvédelmi portál – közölte a portált üzemeltető Gold Communications az MTI-vel.

A Szemét-Szimat névre keresztelt mozgalomról Mányi István, a portált létrehozó Öko-Ferr hulladékkezelést koordináló társaság ügyvezetője a közlemény szerint elmondta, ebben a munkában leginkább az iskolások aktivitására számítanak. A szakember úgy véli, hogy az a fiatal, aki részt vesz a programban, kisebb eséllyel válik majd a környezetét tudatosan szennyező felnőtté. A közlemény szerint ideje meghatározni az illegális szemétlerakatok pontos méretét, mivel a jelenséggel csak ennek ismeretében lehet eredményesen harcolni. A cég munkatársai e-mailben és telefonon június közepéig több mint 2.300 oktatási intézményt, természetjáró és környezetvédő egyesületet keresnek meg csatlakozási ajánlattal. Az illegális szemétlerakatok fotóit és adatait a felhasználók saját maguk tölthetik majd fel a portálra és azok a továbbiakban mindenki számára hozzáférhetők lesznek – áll a közleményben.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.