Otthonfelújítás állami milliókból? A felújítás felét az állam állja!

Sokat spórolhatnak a családok a januárban indított otthonfelújítási programmal.

Novák Katalin a közzétett videóban azt mondta, hogy a gazdasági újraindítási akcióterv részeként januárban indított otthonteremtési program a gyermekvállalás előtt állóknak, a gyermeket nevelőknek, házaspároknak, együtt élőknek, egyszülős családoknak és azoknak is szól, akik nem szeretnének költözni. Emlékeztetett, hogy januártól 27 százalékról 5 százalékra csökkent az új építésű, maximum 150 négyzetméteres lakások és a legfeljebb 300 négyzetméteres házak áfája. Akik családi otthonteremtési kedvezménnyel (csok) vásárolnak új ingatlant, az 5 százalék áfát is visszaigényelhetik, és illetéket sem kell fizetniük. Akik építkeznek, ötmillió forintig élhetnek az áfa-visszaigényléssel – tette hozzá.

Elmondta, hogy akik felújítják otthonukat, támogatást vehetnek igénybe: a felújítási költségek felét – legfeljebb 3 millió forintot – támogatásként utólag megkaphatják. Ehhez februártól állami kamattámogatású, maximum 6 millió forintos otthonfelújítási kölcsönt vehetnek fel azok, akik nem tudják előzetesen megfinanszírozni a felújítási költségeket – fűzte hozzá. Novák Katalin kitért arra is, hogy januártól tetőtér-beépítésére is igénybe vehető a csok teljes összege.

Milyen munkálatokra lehet fordítani ezt az otthonfelújítási támogatást?

Bármire, ami klasszikusan egy otthon felújításánál adódik. Tehát kültéri- és beltéri munkákat is el lehet számolni. Ez lehet például:

  • konyha felújítása
  • fürdőszoba felújítása
  • közműbekötés
  • fűtési rendszer korszerűsítése, cserélje
  • új kazán/bojler beszerzése
  • külső-belső szigetelés
  • galéria, vagy belső lépcső kialakítása
  • tetőcsere, tetőfelújítás
  • napelemes rendszer kiépítése
  • garázs, vagy nyári konyha felújítása
  • festés-mázolás
  • asztalos munkák

 

 

mti / alternativenergia.hu

Ajánlott tartalom

Az Anker energiatárolója mindent tud, amire egy otthonnak szüksége lehet

Az Anker új akkumulátora minden egyben megoldás, egy teljesítménymodult, egy akkumulátormodult, egy napelemes invertert és egy energiagazdálkodási rendszert intergrál.