A budapesti Andrássy úti lakóközösségek házuk előkertjének vagy belső udvarának szépítésével, udvaraik kizöldítésével jelentkezhetnek Az a szép zöld gyep elnevezésű pályázatra augusztus 15-ig.

Pályázatot hirdetnek az Andrássy út lakosainak kertjeik, udvaraik kizöldítésére

A budapesti Andrássy úti lakóközösségek házuk előkertjének vagy belső udvarának szépítésével, udvaraik kizöldítésével jelentkezhetnek Az a szép zöld gyep elnevezésű pályázatra augusztus 15-ig.

Az érdeklődők online formában, a marton.zsuzsa@merlinszinhaz.hu címen jelezhetik részvételi szándékukat a pályázó társasház, lakóközösség vagy a lakosok névsorának megadásával és a pontos címmel. A kiíró a kivitelezés technikájára és minőségére nem tesz kikötést, de a jelentkezés időpontjához képest változtatásokat vár el, amelyeket megfelelő minőségű fotóval vagy videóval kell dokumentálni.

A Merlin Színház a kertek megszépülésén túl azt is fontosnak tartja, hogy a lakóközösségek együtt dolgozzanak, és ezáltal épüljenek. Ezért adnak a nyerteseknek a többi között kerti bútorokat, hogy a kertben üldögélve több időt tölthessenek el együtt – mondta Márton Zsuzsa, a színház munkatársa kedden a sajtó képviselőinek tartott tájékoztatón.

A pályázatot a szeptember 16-tól 22-ig tartó Európai Mobilitási Hét keretében írta ki Budapest Főváros Önkormányzata, Terézváros Polgármesteri Hivatala és a Merlin Színház – közölte Kovács László, a program főszervezője. Közlése szerint az Európai Autómentes Napot és az Évadnyitó Színházi Fesztivált szeptember 19-én rendezik, akkor a zsűri végigjárja a pályázó házakat, és a helyszíni értékelés után már aznap délután döntést hoz a díjazottakról. A fődíj egy vásárlási utalvány, amelyet kertészeti termékekre válthatnak be a díjazottak. A szervezők további virágokkal, örökzöldekkel, padokkal és más hasznos kerti eszközökkel is kifejezik elismerésüket. A tárgyi nyereményeken túl a Zeneakadémia hallgatóinak élő klasszikus zenei koncertje is szórakoztatja a nyertes pályázókat, természetesen a kertben.

Érdi-Krausz György, a Terézvárosi Városfejlesztő Ügynökség ügyvezetője szavai szerint azért írták ki a pályázatot, hogy minél több kert létesüljön az udvarokban, s ezáltal az Andrássy út is megszépüljön. Bálint György – “Bálint gazda” – arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy korábban a tervezők kerítés nélkül képzelték el az előkerteket, hogy a lakók is gyönyörködhessenek benne, és a sétálók is láthassák. Szerinte érdemes lenne újra megpróbálni, hogy a természet benne legyen a városban, ami még szebbé tenné a környezetünket.

Ajánlott tartalom

Kiemelt segítséget kap három vármegye a zöld átálláshoz

A Környezeti és energiahatékonysági operatív program plusz (Kehop plusz) forrásaiból mintegy 110 milliárd forint jut a három leginkább környezetszennyező gazdaságú vármegye zöld átállásának kiemelt támogatására - jelentette be a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium közlekedési, környezeti és energiahatékonysági fejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára kedden Egerben.