Rászorulók tüzelője lesz a kidobott fenyőfákból Szolnokon

Zömmel karitatív célokat szolgál majd az a nagy mennyiségű fenyőfa, melynek begyűjtésével a napokban végez a Tisza-parti megyeszékhelyen a Remondis Szolnok Zrt. – tudatta szerdán a cég ügyvezető igazgatója az MTI-vel.

Lits László tájékoztatása szerint a város területén január első napjaiban kezdődött és a tervek szerint a hónap végéig tart az ünnepi díszeiktől lecsupaszított és az utcára kihelyezett fenyőfák összegyűjtése. Szolnok kommunális szolgáltatója csak kisebb részben komposztálja, nagyrészt jótékony célra hasznosítja a hulladékot: az érdemi fűtőértéket képviselő, nagyobb fenyőfákat felaprítják, majd a szociális intézményhálózat közreműködésével téli tüzelőként osztja szét a leginkább rászoruló helyi családok között.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.