Rekord február a repülőtéren: 1,2 millió felett az utasforgalom

0 forintos villanyszámla? Napelemes rendszerrel lehetséges! Kalkuláljon itt ingyenesen. (x)

Ezt a töretlen felfelé ívelést Magyarország páratlan adottságai mellett a Budapest Airport és a VINCI Airports kiterjedt légitársasági partnerhálózata, illetve a diverzifikációra épülő járatfejlesztési stratégiája támogatja, melynek célja a járathálózat sűrítése új célállomások bevonzásával és a meglévő úti célokra repülő légitársaságok számának bővítésével. Mindez lehetővé teszi az utasoknak, hogy a kiválasztott útvonalon a számukra legmegfelelőbb szolgáltatást vehessék igénybe. Az év eleje óta a Budapest Airport hét új járat indítását jelentette be – köztük egy, szintén a VINCI Airports hálózatához tartozó Nantes repülőtérére közlekedő easyJet járatot -, és folyamatosan dolgozik a további új összeköttetések elindításán.

Ebben az időszakban a legkedveltebb úti célok London, Isztambul, Róma, Párizs és Milánó voltak.

Régiós versenytársait is túlszárnyalják a repülőtér cargo eredményei

Tavaly a Budapest Airport által regisztrált cargo mennyiség megközelítette a 300 000 tonnát, amellyel a budapesti repülőtér megelőzte régiós versenytársát, a bécsi légikikötőt. A kiemelkedő évzárás után 2025-ben is felfelé ível a kezelt áru mennyisége; a másodikhavi 29 063 tonna az előző év azonos időszakához képest 44,3%-os növekedést jelent, míg 2025 eddigi teljes árumennyisége 51%-kal több a tavalyinál, és mind a Bécsben, mind pedig a Münchenben kezelt áru mennyiségét megelőzi.

A robosztus növekedés motorját az jelenti, hogy a budapesti repülőtér az elmúlt években Kelet-Közép-Európa gyűjtő-elosztóközpontja lett, amely szerep a világszínvonalú cargo infrastruktúra létrehozása mellett elsősorban az Ázsiából, kiemelten Kínából érkező árunak köszönhetően szilárdult meg. A légikikötőnek jelenleg Sanghajjal, Hongkonggal, Csengcsouval, Csengtuval, Hsziannal, Ecsouval, Hangcsouval, Sencsennel és Kantonnal van közvetlen cargo kapcsolata.

A cargo sikerszériát a logisztikai szakma is elismeri. Az Air Cargo Week az Év cargo repülőtere – regionális cargo hub díjra jelölte a Budapest Airportot az évi 750 000 tonna alatti árut kezelő légikikötők kategóriájában. A szavazás ide kattintva érhető el.

Aktív feltöltődés: energiatermelő biciklik a repülőtéren

Sportos és fenntartható újítással egészültek ki a repülőtér utasszolgáltatásai; a Budapest Airport márciusban energiatermelő szobabicikliket helyezett ki a repülőtér termináljaira, amelyek segítségével az utasok a kerékpár tekerése által előállított energiával tölthetik okoseszközeiket. Az USB-A és USB-C típusú csatlakozókkal ellátott biciklikhez az utasok saját kábel segítségével csatlakoztathatják mobiltelefonjaikat és táblagépeiket, a kijelzőkön pedig nemcsak az eszközök töltöttségi szintjét, hanem saját tekerési sebességüket is nyomon követhetik.

Az aktív kikapcsolódást és a fenntartható energiafogyasztást egyaránt támogató kerékpárokból jelenleg két-két darab található az 1. utasmólón, a 2A és a 2B Terminálon. A repülőtér-üzemeltető a kisgyerekekre is gondolt; hamarosan további három, a gyerekek számára kialakított, kisméretű bicikli érkezik, így már kilenc ilyen eszköz lesz elérhető a repülőtéren.

Forrás: Budapest Airport

Ajánlott tartalom

Szili Katalin: minden tekintetben kiemelten kezeli a fenntarthatóság kérdését a PTE

Az oktatás, a kutatás és az üzemeltetés terén is kiemelten kezeli a fenntarthatóság kérdését a Pécsi Tudományegyetem (PTE), amely a "legzöldebb"magyarországi felsőoktatási intézmény - hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó, az intézményt fenntartó kuratórium elnöke a baranyai vármegyeszékhelyen.