Rekord sebességgel olvad a grönlandi jégtakaró

Soha nem látott sebességgel olvad a grönlandi jégtakaró a globális felmelegedés következtében – állapították meg brit kutatók, akik a térségbeli gleccsereken végzett mérésekre támaszkodva jutottak erre a megállapításra.

A St Andrews Egyetem kutatócsoportja egy hete közölte, hogy augusztus elején egy nagyjából 260 négyzetkilométeres darab szakadt le a Petermann gleccserből. A hatalmas jégsziget a Grönlandon valaha mért legnagyobb egészben leváló terület, és arra enged következtetni, hogy a hőmérséklet emelkedése gyorsabban fejti ki a hatását a sarkvidékre, mint ahogy azt gondolták – hangoztatták a szakemberek.
Richard Bates, aki amerikai kutatókkal együtt tanulmányozza a jégtakarót, elmondta, az expedíció arra számított, hogy bizonyítékot talál az olvadásra, mivel az idei évben a térségben különösen magas hőmérsékletet tapasztaltak. (Klímaszakértők szerint globálisan az idei első félév a legmelegebb hat hónap volt, amióta erre vonatkozóan feljegyzéseket készítenek.)
Bates-t azonban meglepte a New York-i Manhattan területénél háromszor nagyobb kiterjedésű levált jégtömeg látványa. “Ez egészen biztosan a felmelegedés jele. Ez az év egy újabb rekorddöntő év az olvadás tekintetében Grönlandon. A hőmérséklet és az olvadás mértéke meghaladta a 2007-es értékeket és ezzel történelmi csúcsra emelkedett.”
A Petermann az északi félteke egyik legnagyobb gleccsere volt, most viszont az 1962-es méretére zsugorodott vissza.

Bates és csapata jelenleg is Grönlandon vannak és azt próbálják kideríteni, vajon a törés felgyorsítja-e a jég vékonyodását. A geofizikusok kamerák segítségével figyelik a gleccsert 900 méter magas csúcsától, továbbá az életüket is kockára téve próbálnak minél közelebb férkőzni a jéghegyekhez.
A Pennsylvaniai Állami Egyetem kutatói arra figyelmeztettek, hogy a hőmérséklet 2-7 fokos emelkedése esetén az egész grönlandi jégtakaró elolvadhat, 6,9 méterrel növelve a tengerek vízszintjét.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.