Románia tizenkét hidrogénüzemű vonatot vásárol

A román közlekedési minisztérium gazdasági-műszaki bizottsága tizenkét hidrogénüzemű, egyenként 160 férőhelyes vonat beszerzését hagyta jóvá, amelyek a dízelüzemű motorvonatokat váltanák ki több, nem villamosított dél-romániai útvonalon – jelentette be Irinel Ionel Scriosteanu közlekedési államtitkár.

A kísérleti projekt áfa nélkül 973 millió euróra becsült költségét a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi tervben (PNRR), vissza nem térítendő külső forrásokból fedezik. A hidrogénvonatok félóránként járnak majd a bukaresti Északi pályaudvar és az Otopeni-i nemzetközi repülőtér, valamint Bukarest és Titu között, óránként Bukarest és Pitesti, valamint Bukarest és Targoviste között, illetve naponta négyszer Bukarest és Craiova között. Scriosteanu szerint azáltal, hogy a dízelüzemű vonatokat hidrogénüzeműekre cserélik, 600 ezer eurónyi értékben csökken a vasúti személyszállítás okozta környezetszennyezés, hiszen egyebek mellett évi 18 ezer tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás. Ez is a 2050-re kitűzött európai karbonsemlegesség elérését szolgálja – magyarázta Facebook-bejegyzésében a román közlekedési államtitkár. A hidrogénvonatok olyan elektromos motorvonatok, amelyek a fedélzetükön lévő, hidrogénnel táplált üzemanyagcellákkal képesek előállítani a működésükhöz szükséges energiát.

A hidrogént az üzemanyagcellában égetik el a levegőből nyert oxigén segítségével, aminek melléktermékeként kizárólag víz és gőz keletkezik. A hidrogénvonat nem termel szén-dioxidot, vagy más, káros anyagokat, üzemeltetéséhez viszont hidrogén-töltőállamosokra van szükség. Az Európai Bizottságtól (EB) tavaly szeptemberben hagyta jóvá a román helyreállítási tervet (PNRR). Románia összesen 29,2 milliárd eurót hívhat le a koronavírus-járvány okozta gazdasági és társadalmi károk felszámolását célzó európai uniós pénzügyi csomagból, amiből 14,24 milliárd euró a vissza nem térítendő támogatás, 14,942 milliárd euró pedig kedvezményes hitel.

Ajánlott tartalom

Több mint száz diák vett részt a HUMDA miskolci pályaorientációs napján

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályaorientációs napot szervezett középiskolásoknak és egyetemistáknak Miskolcon, ahol többek között a hidrogén üzemanyagcellás hajtásrendszerrel ismerkedhettek a fiatalok.