Sepsiszentgyörgy lett Románia zöld fővárosa

Sepsiszentgyörgy kapta a legtöbb szavazatot a Románia zöld fővárosa címért folytatott internetes versengésben – írja a Háromszék című, Kovászna megyei napilap internetes oldalán.

A székelyföldi város olyan megyeszékhelyeket utasított maga mögé, mint Brassó, Te­mesvár és Kolozsvár.
A siker a fiatalok, illetve az ifjúsági civil szervezetek és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közötti összefogás eredménye — magyarázta a lapnak Incze Réka környezetvédelmi szakember azt, hogy összefogásban erősebbeknek bizonyultak a sepsiszentgyörgyiek és a környékbeliek, mint a háromszéki megyeszékhelyet létszámban jóval meghaladó nagyvárosok. A szakember szerint a szavazás végeredménye ugyan csak jelképértékű, mégis hasznos lehet a továbbiakban a civil szervezetek és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat számára, mert nagyobb figyelmet kapnak majd a zöldprojektek.

A sepsiszentgyörgyiek sikeréről az Új Magyar Szó című bukaresti napilap beszámolójában megemlíti, hogy a Románia zöld fővárosáról tavaly kezdeményezett internetes szavazás a hét elején zárult le. A Romániai Újrahasznosításért Egyesület és a Környezetvédelmi Minisztérium közösen indította el a Zöld Esernyő honlapot a társadalom környezettudatosságának erősítése. A 32 megyében zajló programban 1200 önkéntes vett részt, és azt mintegy 950 blogger támogatta. Az internetes naplók vezetői a www.umbrelaverde.ro címen választhatták ki, hogy a versenyben lévő tíz város közül melyik nyerje a zöld főváros címet.
A január 31-én lezárult szavazás alapján Sepsiszentgyörgy kapta a legtöbb voksot, közel 60-at. Második helyen Brassó végzett 48 blogos szavazással. Temesvár a harmadik lett 19 vokssal.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.