Siessen, ha nulla forintos villanyszámlát szeretne

A Wagner Solar Hungária felmérése szerint az emberek több mint fele gondolja úgy, hogy a napelemekre vonatkozó bruttó elszámolás bevezetését követően is elérhető a nulla forintos villanyszámla, pedig ez a gyakorlatban nem igaz.

Napelemes rendszer most, akár 50% állami támogatással!
Kalkuláljon itt ingyenesen (x)

Aki most kerül be a szaldós elszámolásba, az jelen tudásunk szerint 2024 után sem esik ki onnan, viszont ezt otthonfelújítási támogatás esetén csak június 30-ig, önerős beruházásoknál pedig 2023 végéig lehet választani. A Wagner Solar Hungária felmérése szerint a legtöbben azt hiszik, hogy a bruttó elszámolás bevezetését követően is elfelejthetik majd egy életre a villanyszámlákat. A cég vezetője szerint azonban ebben tévednek. Elviekben ugyan megoldható lenne akkor, ha el tudnánk nagyon nagy mennyiségű energiát tárolni és túlméreteznénk a napelemes rendszert. Ezzel viszont extrém módon torzulna a beruházás megtérülése, és egyáltalán nem lenne rentábilis – jelezte Házi Ádám. Ennek az az oka, hogy a napelemes rendszerek éves össztermelésének túlnyomó része nyáron keletkezik, amikor a fogyasztás alacsonyabb, télen pedig kevesebbet termel. Így tehát a nyáron megtermelt energiát kellene hónapokkal későbbre raktározni, ami rendkívül drága és helyigényes fejlesztés.

Most még reális a nulla forintos villanyszámla

A szaldós elszámolásnál évente egyszer olvassák le az órákat, a nulladik évben pedig van egy tört időszak. Mivel export-import energiát mér az óra, és a szolgáltató ezt a két értéket állítja egymással szembe, így ki lehet nullázni a villanyszámlát. Megjegyezte: önerőből 2024 előtt kell kiépíteni a rendszert ahhoz, hogy a szolgáltató szaldós elszámolással szerződjön. Ebben az esetben reális is a nulla forintos villanyszámla. Nehezítő tényező ugyanakkor, ha egy új építésű házról van szó, hiszen annak előre nem lehet ismerni a fogyasztását, és rendkívül nehéz is pontosan belőni. Éppen ezért fontos a tervezésnél, hogy a rendszer bővíthető legyen, hogy ha arra a későbbiekben bármilyen okból szükség lenne. Városi legenda, hogy aki most bekerül a szaldós elszámolásba, az majd 2024-ben kikerül.

Aki erre szerződik, határidő nélkül ez alapján fizet. A négy kilowattnál nagyobb napelemekre ugyan kivethet a szolgáltató úgynevezett teljesítményadót, de ennek értéke jelenleg nulla forint. Ezen változtathatnak a következő években, de nincsen semmilyen előjele – mondta a napelemes szaktanácsadó, aki szerint sokáig bonyolult volt a többlettermelést kiszámlázni a szolgáltatónak, 5–10 ezer forintért nem érte meg. Az elmúlt két évben ugyan egyszerűsödött a folyamat, de ezzel együtt szja-köteles maradt.

A cégek járhatnak a legjobban

Míg a lakossági rendszereknél 8–10 év a megtérülési idő, és a legtöbben erre tudták is a helyes választ az online kutatásban, addig a cégeknél egy önerős beruházás még ennél is kifizetődőbb. A fajlagos költség annál jobban csökken, minél nagyobb rendszert csinálunk, ami értelemszerűen az ipari méretű rendszereknél a legalacsonyabb. A vállalatok számára előny az is, hogy vissza tudják igényelni az áfát, eszközöket tudnak amortizálni, így nettóban számolják a bekerülési összeget. Kitért arra is, hogy a kutatás szerint rengeteg a tévhit arról, mikor nem termel energiát a napelem. Éjszaka természetesen nem termel, ezt a legtöbben helyesen jelölték be, de havazáskor a hóréteg és a napsütés mértékétől függően beindulhat a rendszer. Ha csak egy-két centis a hótakaró, de süt a nap, akkor a rendszer leolvasztja magáról a csapadékot. Szintén termel ködös időben is, azzal a kivétellel, amennyiben erős tejköd van, és be sem tud indulni. Az árnyék szintén befolyásoló tényező lehet, de ha részleges árnyékról beszélünk, még ha kevesebbet is, de termelni fog a napelem – mondta Házi Ádám.

Ajánlott tartalom

A fenntarthatóság és a közösség jegyében épül Bécs új lakónegyede

Az osztrák főváros 3. kerületében, 11 hektáron, egy kéthektáros park köré épül Bécs új lakónegyede, a Village im Dritten, ahol 2026-tól több mint négyezren találhatnak új otthonra.