Sólyom: Japán segíthet a magyar energiafüggőség csökkentésében

Sólyom László szerint Magyarország az Oroszországtól való egyoldalú energiafüggőségének csökkentésében számít a japán technikára és beruházásokra. A köztársasági elnök csütörtökön Tokióban azután nyilatkozott erről, hogy tárgyalt Hatojama Jukio japán miniszterelnökkel.

Sólyom a közös sajtótájékoztatón elmondta, Magyarország szeretné csökkenteni az Oroszországtól való egyoldalú energiafüggőségét, ezért a megújuló energiák, az energiatakarékosság, -hatékonyság és -tárolás területén számít a japán technikára és beruházásokra.     A mintegy negyvenperces találkozó után a magyar államfő közölte azt is, hogy Magyarország felkínálja alapkutatási kapacitását, amely a japán technológiával, tőkével és a japán alkalmazott kutatásokkal együtt nagyon jó eredményeket hozhat. Szeretnénk, ha minél több (japán) cég nyitna kutatási és fejlesztési részleget Magyarországon – tette hozzá Sólyom László.

A magyar köztársasági elnök véleménye szerint szükséges a két ország eddigi sikeres autóipari, elektronikai, kereskedelmi együttműködésén túllépni és új területeket találni: példaként a zöld technológia közös fejlesztését, az azzal kapcsolatos beruházásokat említette.     Utalt arra, hogy az utóbbi húsz évben felívelt a két állam gazdasági együttműködése, Japán az első számú befektető Magyarországon, kereskedelmi kapcsolatokat tekintve pedig második az ázsiai országok közül.     Sólyom László sajtónyilatkozatában beszélt arról: Magyarország nemcsak saját magát nézi, hanem Japán és az Európai Unió kapcsolatát is fejleszteni szeretné, erre pedig nagy lehetőséget kínál, hogy a Lisszaboni Szerződés utáni új vezetői struktúrában az első elnökségi hármasnak lesz a tagja.

Támogatnánk az EU és Japán között egy olyan átfogó megállapodás megkötését, amely túlmegy a szabad kereskedelmen, magába foglalja az agrárpiacok megnyitását, a szabványok egységesítését, a szolgáltatásokat is – fogalmazott Sólyom.     Hatojama Jukio japán miniszterelnök közölte: a tárgyaláson az is felvetődött, hogyan lehetne megoldani a globális kérdéseket, például a klímaváltozással és az Afganisztánnal kapcsolatos problémákat, és beszéltek az ENSZ reformjáról is. Sólyom László ezzel kapcsolatban megerősítette: Magyarország támogatja, hogy Japán állandó tagja legyen az ENSZ Biztonsági Tanácsának.

A japán kormányfő elmondta: Magyarországon sok japán cég működik, ezért mihamarabb szeretnék megkötni a társadalombiztosítási egyezményt, s ezt a kezdeményezést Sólyom László pozitívan fogadta. Az ügy azért fontos a felek számára, mert jelenleg egy Japánban dolgozó magyarnak mindkét államban meg kell fizetnie a társadalombiztosítási járulékot.     Sólyom László és Hatojama Jukio is megemlítette, hogy az idei jubileumi év a magyar-japán kapcsolatokban, a japán kormányfő ezzel összefüggésben arra is utalt, hogy 2009-ben van a berlini fal leomlásának 20 éves évfordulója.
A magyar államfő Akihitó császár meghívására szerdán érkezett négynapos hivatalos látogatásra Japánban. A köztársasági elnök pénteken kirándulást tesz Japán egyik jelképénél, egyben legmagasabb hegyénél, a 3776 méter magas Fudzsinál.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.