Sorra számolná fel veszélyes üzemeit Sanghaj városa

A lakosok és a környezet biztonságának fokozása érdekében sorra számolja fel veszélyesnek tartott üzemeit a kelet-kínai Sanghaj.

A helyi kormányzat honlapján közzétett statisztikák szerint a hatóságok az év első felében több mint 350 veszélyes vagy környezetszennyező vegyi anyagokkal dolgozó gyárat számoltak fel vagy telepítettek lakóterületen kívülre. A 24 milliós metropolisz vezetése az év elején hirdetett harcot a gyártóegységek biztonságosabbá tételéért, a városban ugyanis – az országos trenddel megegyezően – megnőtt az egészségkárosító üzemek elleni tiltakozás. A biztonság nemzetközi normáktól való elmaradására több nagy botrány is rávilágított, így például a kínai központi televízió (CCTV) alig két hete arról számolt be, hogy a város külső kerületeiben vélhetően évek óta több száz, szennyvizét illegálisan elvezető vállalat károsítja a part menti vizeket. A lakosság fokozódó környezettudatosságát mutatja az a több hetes májusi tüntetéssorozat, amelyet környezeti aggályok miatt egy óriási akkumulátorgyár felépítése ellen szerveztek a lakosok. A demonstráció végül az építkezés befagyasztásával ért véget.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.