Számítógépekre bíznák a légiirányítást

Egy angol mérnök szerint olcsóbb és biztonságosabb lenne, ha emberek helyett számítógépek irányítanák a világ légiforgalmát. A szakma szkeptikus, pedig ezzel komoly mennyiséggel lehetne csökkenteni a gépek széndioxid-kibocsátását.

A légiirányítás automatizálása által hozott megtakarítás igen jelentős lehetne, több mint 40 tonna – annyi, mint a teljes dán gazdaság széndioxid-kibocsátása. A klímaváltozásra gyakorolt hatás pedig kétszerese lehetne annak, ami ebből a mennyiségből következik, mivel a szén-dioxid – és más szennyező anyagok – kibocsátása nagy magasságban történne. És eközben még sok időt és pénzt is meg lehetne takarítani, véli David Parkinson feltaláló és mérnök, aki azon dolgozik, hogy a légi irányítást összhangba hozza a digitális korral. Parkinson meggyőződéssel vallja, hogy gond nélkül akár nyolc százalékkal csökkenteni lehetne a repülőgépek károsanyag-kibocsátását, ha számítógépek terveznék a gépek útvonalát, írja az MTI. “A vasútnál már megcsináltuk. Sok ember azt hiszi, hogy a vasúti közlekedés jelzéseit még mindig kézzel állítják be, de valójában a rendszer évek óta automatizáltan működik” – hangsúlyozta a The Guardian című brit lapnak nyilatkozva. Hordozható számítógépét elővéve meg is mutatta azt a radarstílusú térképet, amelyen kis fénypontok jelezték a céljuk felé közeledő repülőgépeket. Elmondása szerint ez a rendszer működő prototípusa, a délkelet-angliai légtér modellje. Úgy néz ki, mint a légi irányításban jelenleg is használatos képernyők, de azzal a lényeges különbséggel, hogy itt a számítógép számolja ki minden gép számára a leghatékonyabb útvonalat, és ezzel időt és üzemanyagot lehet megtakarítani.

A jelenlegi rendszer elavult
A mérnök szerint az a fő probléma, hogy a jelenleg használatos rendszer rendkívül elavult. “A működési koncepció 50 vagy 60 éves. A légi irányítók jó munkát végeznek, képzett emberek, de a rendelkezésükre álló eszközök között még mindig ott a kézi jegyzetelés. A repülőgépek navigációs képességei az idők folyamán óriásit fejlődtek, de a légi irányítók elsősorban történelmi okok miatt még mindig kézi vezérlésű rendszerekkel dolgoznak” – fejtette ki. Ha Parkinsonnak igaza van, akkor a javaslatai elfogadásával nagy mennyiségű üzemanyagot, időt és pénzt lehet megtakarítani, és számottevően visszafogható lenne a károsanyag-kibocsátás is. Az automatizálás a biztonságot is növelheti, ahogy a vasút esetében is történt, bár erről valószínűleg nehéz lesz meggyőzni a közvéleményt, írja az MTI.
Bármennyire tekintélyt parancsoló is azonban a szakember pályafutása – egyebek mellett majdnem húsz éve tervez (beépített számítógépes megoldásokkal) légi irányító rendszereket az észak-atlanti légtér számára -, alig tudta elérni, hogy a légi irányítás vezetői közül valaki egyáltalán megvizsgálja a javaslatait.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.