Szja-kedvezményt kaphat, aki szigetelésbe kezd

Már tárgyal a kormánnyal a lakossági energetikai pályázatok nyerteseinek nyújtandó szja-kedvezményről a fideszes EP-képviselő vezette szervezet, értesült a Napi Gazdaság.

Glattfelder Béla, a Nemzeti Megújuló Energia Platform elnöke a lapnak azt mondta, elsősorban a személyi jövedelemadózásban látnak lehetőséget a kedvezmény bevezetésére. A platform a közelmúltban stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal, elsősorban az ágazati jogszabályok előkészítésében való együttműködésről.

Az együttműködés már megkezdődött a tárcával, amely a jövőben kiterjedhet pályázati konstrukciók, stratégiák kidolgozására is a Fidesz színeiben Európai Parlamenti képviselőként is aktív politikus szerint. A szervezet elnöke szerint nagyobb forrás is elkélne a közelmúltban kiírt és egyetlen nap alatt kimerített, a téglaépítésű társasházak energetikai korszerűsítését célzó pályázathoz hasonló konstrukciókra (ez esetben 834 millió forint állt rendelkezésre).

Ez és új pályázatok kiírása azonban elsősorban az állami kvótapiaci bevételek függvénye, napjainkban viszont viszonylag kedvezőtlenül alakulnak az árfolyamok. Jelenleg 4,30 euró körül van a kvóta árfolyama, közel 50 százalékkal gyengülve az elmúlt tizenkét hónapban. A pályázati időszakon kívül gyakorlatilag nem él a piac.

Glattfelder egyébként nagyon optimista a megújulókkal kapcsolatban, szerinte a kormány által 14,65 százalékra emelt 2020-as megújulóenergia-részarány teljesülése időarányosan jól halad. Az Eurostat szerint 2011-ben a Magyarországon fogyasztott energiának mindössze 8,1 százalékát adták megújuló források.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.