Árvizeket és földcsuszamlásokat okoz a heves esőzés Észak-Szlovéniában és a tengermelléki, Primorska régióban - közölte a helyi sajtó vasárnap.
BővebbenSzlovén miniszter: az árvíz sújtotta háztartások számára olcsóbb lesz az áram
Augusztustól az év végéig minden árvíz sújtotta háztartás kilowattóránként (kWh) 0,1 centért vagy megawattóránként (MWh) egy euróért vásárolhat áramot a Környezetvédelmi, Klíma- és Energiaügyi Minisztérium által az áramszolgáltatókkal együttműködésben kidolgozott sürgősségi intézkedés keretében - jelentette be szerdán Bojan Kumer tárcavezető.
BővebbenHarmadfokú árvízkészültséget rendeltek el Románia délnyugati részén, 60 embert kellett kitelepíteni
A legmagasabb, harmadfokú árvízkészültséget rendeltek el Románia délnyugati megyéire pénteken, Gorj megyében 60 embert kellett kitelepíteni az áradások miatt.
BővebbenNövelik az árvízi biztonságot a Közép-Tisza völgyében
Az árvízi biztonság növelését szolgáló projektet valósít meg a Közép-Tisza völgyében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és négy területi vízügyi igazgatóság konzorciuma az Európai Unió és a magyar állam 7,459 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a konzorciumi tag Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) hétfőn közleményben az MTI-vel.
BővebbenElárasztott települések, összeomlott utak, áradások és további havazás Kaliforniában
Egy folyó gátja is átszakad szombaton hajnalban a Kaliforniát sújtó áradásokban, a térségből 8500 embert kellett kitelepíteni, a hegyekben pedig újabb havazás növelte a hótakaró vastagságát.
BővebbenCsaknem négymilliárd forintból fejlesztik az árvízvédelmi töltéseket a Felső-Tisza két mellékfolyóján
Összesen 3,9 milliárd forint értékben, százszázalékos hazai és uniós támogatás segítségével fejlesztik az árvízvédelmi töltéseket a Felső-Tisza két mellékfolyóján, a Krasznán és a Batáron - közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság pénteken az MTI-vel.
BővebbenAz éghajlatváltozáshoz köthetők a pusztító pakisztáni árvizek
Az éghajlatváltozáshoz köthetők a pusztító pakisztáni árvizek a BBC-nek nyilatkozó szakértők szerint.
BővebbenÁrvízkezelési megoldások az extrém időjárási hatások kezelésére
November végén zárul az Interreg Danube Floodplain projekt.
BővebbenVészhelyzet Velencében a rekordmagasságú árvíz nyomán
Két idős ember életét vesztette az olaszországi Velence városában, amelyet szerdára virradó éjszaka rekord magasságú tengervíz öntött el a heves esőzések nyomán.
BővebbenSzakértő: több árvízre kell számítani Magyarországon
A klímaváltozás miatt gyorsul a víz körforgása, ezért - hosszú távon - több árvízre kell számítani Magyarországon - mondta Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanára az M1 aktuális csatornán.
Bővebben