Kanadai kutatók friss tanulmánya szerint a hirtelen szívhalálesetek hátterében a szennyezett városi levegő, a szmog szerepe is föltételezhető - olvasható az Amerikai Kardiológusok Kollégiumának folyóiratának (JACC) januári számában.
BővebbenÉletbe lépett Európa egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye
Spanyolországban életbe lépett Európa egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye, amely szerint nem lehet rágyújtani egyetlen bárban, étteremben, kórházban, játszótéren sem, sőt a dél-európai országban a televízióban sem mutathatnak dohányzó embereket.
BővebbenA mediterrán étrenden élőknél lassabb a szellemi hanyatlás
A mediterrán étrenden élő idős embereknél lassabban következik be a szellemi hanyatlás - állapították meg amerikai kutatók.
BővebbenAlacsonyabbak a szennyezett környezetben élő gyerekek
Alacsonyabbak azok a gyerekek, akik szennyezett környezetben élnek, és vérükben magasabb egyes vegyi anyagok szintje - állapították meg orosz fiúk felmérése alapján kutatók.
BővebbenPapírforma: hódít a PDF divatmagazin
Egyre többen mondják, hogy az interneté a jövő, és a nyomtatott magazinok ideje leáldozott.
BővebbenSzálló por – Megszűnt a szmogriadó Várpalotán is
Várpalotán megszüntették a szmogriadót, miután jelentősen javult a levegő minősége - közölte az önkormányzat kedden a honlapján.
BővebbenKampány indul Szekszárdon a gyalogos közlekedés népszerűsítéséért
Kampányt indít a szekszárdi klímakör a gyalogos és kerékpáros közlekedés népszerűsítéséért, és a tervek szerint oktatni fogják a gazdaságos autóvezetést a tolnai megyeszékhelyen, ahol Magyarországon a legtöbb az ezer lakosra jutó gépkocsik száma.
BővebbenIntelligensebbek a gyerekek, akiket anyjuk sokáig szoptatott
Tízéves korukban átlagosan jobb az iskolai eredményük azoknak a gyerekeknek, akiket anyjuk legalább hat hónapig szoptatott - idézte hétfőn ausztrál kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása .
BővebbenA tüdőrákszűrés negatív eredménye engedélyt jelent a dohányzásra?
Holland kutatók eredményei azt mutatják, hogy azok a férfiak, akiknek tüdőrákszűrése negatív lett, kevésbé hajlanak a dohányzásról való leszokásra, mint azok, akiké nem meggyőző vagy későbbi kontrollt igényel.
BővebbenGyakori a krómmal szennyezett ivóvíz
Egy amerikai környezetvédelmi csoport felmérése szerint az Egyesült Államok számos nagyvárosában tartalmaz az ivóvíz hatértékű krómot, egy potenciálisan rákkeltő anyagot - jelentette vasárnap a The Washington Post.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu