Jelentősen csökkenő vásárolt villamosenergia mennyiség, a megújuló energiaforrások felhasználásának növelése, energetikai költségek csökkentése, a felszabaduló forrásoknak köszönhetően betegellátás színvonalának növelése és a munkahelyek megtartása a cél.
BővebbenHavi 1 millió forintot takarítanak meg napelemekkel a győri kórházban
Európai uniós forrásból napelemeket szereltek a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház tetejére. A pénteki átadáson az intézmény főigazgató főorvosa azt mondta, a beruházással évente 11,5 millió forintot takarítanak meg.
BővebbenNaperőmű épül Jászágón
Évi 500 ezer kilowatt beépített teljesítményű naperőművet épít mintegy 190 millió forintból a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászágón a Fotoszféra Kft. beruházásában a Newergies Kft. ; a naperőmű a tervek szerint november végére készül el - közölte a megvalósító cég ügyvezetője az MTI-vel.
BővebbenÍme, az év háza 2015-ben
A Borbás Péter építész tervei alapján Szentendrén épült ökologikus családi ház nyerte idén az Év háza országos építészeti pályázat díját, amelyet hagyományosan az építészet világnapján adtak át az Építészek Házában Budapesten.
BővebbenMindenki kap pénzt mosógépcserére
A korábbi négyszeresére, kétmilliárd forintra emelte az Otthon Melege Program keretében meghirdetett mosógépcsere-pályázat keretét a fejlesztési minisztérium. Ez azt jelenti, hogy mindenki kap pénzt, aki korábban érvényes pályázatot nyújtott be, írja a Napi.hu a minisztérium közleményére hivatkozva.
BővebbenAz okos városok fejlődése megállíthatatlan
Idén a Széchenyi István Egyetemen rendezték az Okos Jövő Fórum 2015 konferenciát és szakkiállítást.
BővebbenElon Musk bemutatta a világ leghatékonyabb lakossági napelemét
Ugyan méregdrágán akár 40 százalékos hatékonysággal működő napelemeket is lehet csinálni (például a Nemzetközi Űrállomásnak), lakossági szinten inkább a 10-15 százalék a megszokott csúcsteljesítmény.
BővebbenSzázmilliós energiahatékonysági fejlesztés józsefvárosi intézményekben
Több mint 115 millió forintos energiahatékonysági fejlesztést valósított meg a józsefvárosi önkormányzat három óvodában és a polgármesteri hivatalban.
BővebbenKörnyezettudatosan vásárolnak elektromos vízmelegítőt a háztartások
Környezettudatosan vásárolnak elektromos vízmelegítők a háztartások az Energiaklub által készített reprezentatív felmérés szerint.
BővebbenSzállítja otthoni akkumulátorait a Tesla
A cég elindította pilot programját, egyelőre csak a 7 kWh-s modellek kerülnek ki a vásárlókhoz, a nagyobb, 10 kWh kapacitású Powerwallok szállítására 2016-ig várni kell.
Bővebben