Tekintélyes összeget költenek el szélerőmű parkok építésére Uruguayban, ahol a fosszilis energiahordozók felhasználásának csökkentése mellett évente 614,5 gigawattóra áramot a „megújulók” segítségével akarnak termelni.
BővebbenAz energetikai jövőképről tárgyalt a fenntartható fejlődés bizottsága
A kormány centralizált és az atomenergiára magas részarányban támaszkodó energiarendszert képzel el, míg független szakértők inkább decentralizált és a megújuló energiára épülő modellt szeretnének Magyarországon. A különböző elképzelések támogatói szerdán a parlament fenntartható fejlődés bizottságának budapesti ülésén fejtették ki álláspontjukat.
BővebbenElindul a mosógépcsere-program
Mintegy 20 ezer háztartás cserélheti le a mosógépet az Otthon melege energiahatékonysági program következő elemében - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az Országgyűlésben.
BővebbenStagnál a hazai szélenergia-ipar
Már csaknem egy évtizede nem kapnak engedélyt a beruházók új turbinák telepítésére Magyarországon.
BővebbenSzeretné tudni, hogy milyen új források és eszközök, szabályok és lehetőségek lesznek energiahatékonysági beruházásokra?
Kíváncsi arra, hogy mit hoz a 2014-2020-as EU támogatási időszak az energia-hatékonyságban?
BővebbenA tervezett támogatás kevés az energiafogyasztás 8 százalékos csökkenéséhez
Amennyiben a több mint 2 millió, energetikailag korszerűtlen családi házat hőszigetelnék, az ország energiafogyasztása 8 százalékkal csökkenne, ehhez azonban kevés a tervezett évi 80 milliárd forintos támogatás - közölte saját szakértőinek számításaira hivatkozva a Knauf Insulation építőanyag gyártó az MTI-vel.
BővebbenBődületesen sok pénz lesz energiahatékonyságra
A 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban 1174 milliárd forint jut környezetfejlesztési és energetikai támogatásokra - számolt be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a Balatonról szóló szakmai konferencián szerdán Siófokon.
BővebbenAz energiafogyasztáson spóroljon, ne az ablakon! 50%-kal jobb hőszigetelés REHAU SYNEGO ablakokkal
Magyarország földrajzi fekvéséből adódóan a háztartások kiadásai közül a legjelentősebb a fűtésszámla.
Bővebben4000 napelem kerül telepítésre Demjén határában
Áramtermelő napelemes rendszert épít ki 380 millió forintos beruházással a Heves megyei Demjén külterületén a DemjénSolar Kft. - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
BővebbenMájustól itt a mosógéppályázat
Május végétől lakossági mosógépcsere-pályázat várható; a lebonyolításra a szaktárca új céget alapított, amely a feladatot az immár megszokott magánzónak adta le. A kormány önmagát is ostorozza, miután az EU pert akasztott a nyakunkba az energiatakarékosság elhanyagolása miatt.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu