Napkollektoros energiarendszerrel működő iszapszárító csarnokot építenek, valamint a Murára kihelyezett úszó erőművet helyeznek üzembe a Zala megyei Tótszerdahelyen - írta a Zalai Hírlap. A falu az erőmű által termelt áramból biztosítja majd közvilágítást.
BővebbenMegkétszereződött a szélenergia-kapacitása Romániának
A gáláns támogatási rendszernek köszönhetően valóságos zöldenergia-boom alakult ki az elmúlt időszakban Romániában, a megújulós erőművek kapacitása már most eléri a cernavodai atomerőművét.
BővebbenAngyalföld százlakásos passzívházat építtet
Nyílt közbeszerzésen keres Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzata kivitelezőt a Jász utcában felépítendő 100 lakásos passzívházra – a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
BővebbenÍgy pörgött nyáron a villanyóra
Az áramfogyasztás a tartós kánikulával terhelt nyári szezonban sem érte el a válság előtti szintet - írta kedden a Napi Gazdaság.
BővebbenSzázmilliárd energiafelújításra
Akár már októbertől új energetikai felújítási támogatásokat pályázhatnak meg az Új Széchenyi Terven (ÚSZT) belül kormányzati és civil szervezetek, valamint cégek – tudtuk meg.
BővebbenBorulhat az amerikai megújuló energia politikája?
A 2012-es elnökválasztási kampány teljes gőzzel dübörög az USA-ban, és a két jelölt között talán a legnagyobb eltérés az energiapolitikájukban található.
BővebbenPlusz 94 milliárdot tolnak bele a zöld energiába
Tavaly még 160 milliárd forintos átcsoportosítást ígért be a kormány az épületenergetikai, illetve megújuló energiát alkalmazó korszerűsítések operatív programokra, a napokban megjelent kormányhatározat szerint azonban ebből az ígéretből végül 94 milliárdos keret jött össze.
BővebbenEnergiahatékonysági irányelvet szavazott meg az Európai Parlament
Kötelező intézkedéseket ír elő a kormányzati középületek felújításáról, energiahatékonysági programok kidolgozásáról és a nagyvállalatok energiaauditjának elvégzéséről az az uniós irányelv, amelyet kedden szavazott meg Strasbourgban túlnyomó többséggel az Európai Parlament (EP).
BővebbenNapkollektor-pályázat: meghosszabbították a határidőt
Meghosszabbította a napkollektoros pályázat pénzügyi elszámolásaira rendelkezésre álló határidőt az NFM.
BővebbenRobotok által állítgatott napelemek jöhetnek
A napenergia kiaknázásának egyik problémás pontja, hogy a sok helyet foglaló napelemek energiaforrása folyamatos mozgásban van, így rögzített állapotban nem tudják maximális hatékonysággal kiaknázni a Nap fényét.
Bővebben