A dél-alföldi régióban hétfőn indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra több mint 7500 nagycsaládos és nyugdíjas pályázó jelentkezett az ügyfélkapun keresztül, a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt hétfőn 10 óráig lehetett pályázni - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-vel.
BővebbenNaperőmű épült Sajóbábonyban
Szerdán adták át a Sajóbábonyban épült 500 kilowatt teljesítményű naperőművet. Sajóbábonyban a Newergies Kft. kivitelezésében, a Solarpark-Bábony Kft. 200 millió forintos beruházásában 500 kilowatt teljesítményű naperőmű épült, a létesítményt szerdán adták át.
BővebbenA Mátrai Erőmű az Európai Unió legszennyezőbb szénerőművei között
Elkészült az első elemzés az Európai Unió szénerőműveinek határokon átnyúló egészségügyi hatásairól. A 257 szénerőművet vizsgáló jelentésben a magyarországi Mátrai Erőmű a 27. helyen szerepel, a legszennyezőbb szénerőművek listáján.
BővebbenKét év alatt ér el az Északi-sarkvidékre a brit vizekbe kerülő műanyaghulladék
Két év alatt ér el az Északi-sarkvidékre a Nagy-Britannia körüli vizekbe kerülő műanyaghulladék, amely aztán súlyosan károsítja a törékeny sarkvidéki környezetet - állapították meg a kutatók.
BővebbenNincs több nejlonszatyor Franciaországban
Július első napjától, péntektől, tilosak az egyszer használatos műanyagzacskók Franciaországban, írja a Local francia kiadása.
BővebbenEmbert ölt az önvezető Tesla Floridában
Halálos autóbalesetet szenvedett egy sofőr, aki a Tesla S Autopilot (önvezető) funkcióját használta. A vállalat egy blogbejegyzésben számolt be a történtekről; mint írják, értesítették a balesetről a közlekedésbiztonsági hivatalt (NHTSA).
BővebbenMagyarország a top 20-ban van a légszennyezés miatti halálozások ranglistáján
Évente 6,5 millió ember hal meg a légszennyezéssel összefüggésbe hozható betegségek, például tüdőrák, stroke vagy más szív- és érrendszeri betegségek miatt.
BővebbenRekordot döntött az elektromos autó
Sebességi rekordot döntött a Grimsel fantázianevű elektromos autó, amikor egy tesztvezetés során 1,513 másodperc alatt nulláról száz kilométeres óránkénti sebességre gyorsult. Ezzel a teljesítménnyel a Grimsel lett a a világ leggyorsabb elektromos autója. Ismét – ugyanis nem ez az első alkalom, hogy a járművel sikeresen feszegetik a határokat.
BővebbenKét évvel rövidíti meg szmog a kínaiak életét egy tanulmány szerint
Átlagosan két évvel rövidíti meg a születéskor várható élettartamot és évente körülbelül egymillió ember idő előtti halála írható a szmog számlára - állapította meg a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss tanulmánya, amelyből a hongkongi South China Morning Post című lap közölt részleteket.
BővebbenA Google szélerőművet építtet Európában
A Google 160 megawattos szélerőműparkot építtet Norvégiában. A létesítési és karbantartási munkálatokat a Norsk Wind Energy és a Zephyr szélerőművekkel foglalkozó vállalatok végzik majd.
Bővebben