Elindult a negyedik Nagy Ipoly-takarítás, az Ipoly 175 kilométeres partszakaszán és a vízben szedik össze civil szervezetek a folyóba került hulladékot - mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára csütörtökön, Ipolydamásdon.
BővebbenMagyarország túlteljesítette a növényvédő szerrel szennyezett csomagolóanyagok begyűjtésére vonatkozó célszámot
Magyarország túlteljesítette a növényvédő szerrel szennyezett csomagolóanyagok begyűjtésére vonatkozó célszámot - közölte a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. szakmai partnerével, a CSEBER Nonprofit Kft.-vel közös közleményben az MTI-vel.
BővebbenKiemelt figyelem és dupla forrás jut a közutak környezetének rendben tartására
Az idén 1,9 milliárd forint, a tavalyinak mintegy duplája jut a közutak környezetének hulladékmentesítésére, amely esztétikai és közlekedésbiztonsági szempontból is fontos feladat - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára szerdán Siófokon.
BővebbenNegyedik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást
Negyedik alkalommal rendezik meg a Nagy Ipoly-takarítást, a környezetvédelmi akciót idén augusztus 8. és 11. között tartják meg - jelentették be sajtótájékoztatón kedden Szobon.
BővebbenPünkösdkor is a megszokott rend szerint szállítják el a hulladékot Budapesten
Pünkösd vasárnapján és hétfőjén is a megszokott, az adott napi menetrend szerint szállítják el a MOHU Budapest Zrt. munkatársai az időben kikészített háztartási és szelektív hulladékot Budapesten és egyes agglomerációs településeken - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
BővebbenHa megjavíttatjuk kevesebb hulladékot termelünk
Online felület, hogy a fogyasztók megtalálják a hozzájuk legközelebb eső javítóműhelyeket és a felújított cikkeket értékesítő üzleteket.
BővebbenA használt mobiltelefonokból értékes anyagok nyerhetők ki
A használt mobiltelefonokból 41 féle értékes anyag nyerhető vissza, a leadott készülékekért levásárolható pontokat lehet kapni az Elő a telóval elnevezésű május végéig tartó gyűjtési akcióban - mondta Áder János volt köztársasági elnök az oktatási intézményekben szervezett Fenntarthatósági témahéten megtartott előadásában, pénteken.
BővebbenAz a feladatunk, hogy megőrizzük a Földet a jövő generációinak
Fontos, hogy a fenntarthatósággal foglalkozzunk, és létrejöjjön egy közös tudás, amely segíthet abban, hogy élhetővé tudjuk tenni a világot a jövőben is, és a gyermekeink és unokáink is élvezhessék a bolygó adottságait - hangsúlyozta ki Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szerdán Szabadkán, ahol előadást tartott a Fenntarthatósági Témahét keretében.
BővebbenCsomagolóanyagok: mennyiségcsökkentés, újrafelhasználás és újrafeldolgozás
Mennyiségi és használati korlátozások: minél kevesebb csomagolóanyag fogy, annál kevesebb lesz a hulladék.
BővebbenA GVH figyelmeztette a repohár-forgalmazó Cup Revolutiont
Figyelmeztette és megfelelésre kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az egyik legnagyobb hazai repohár-forgalmazó vállalkozást, a Cup Revolution Kft.-t, mert a cég megtévesztő módon kommunikált a poharak, illetve a visszaváltási rendszer környezetre gyakorolt hatásairól a fogyasztók számára - közölte a Gazdasági Versenyhivatal Közszolgálati Kommunikációs Iroda szerdán közleményben az MTI-vel.
Bővebben
Alternativ Energia www.alternativenergia.hu