A Tesla ajánlatot tett a SolarCity megvásárlására. A pontos ár egyelőre nem derült ki, de az elektromos autós cég a közleménye szerint a SolarCity részvényeinek záróárfolyamánál 21-30 százalékkal fizetne többet.
BővebbenMegkezdte az Atlanti-óceán átszelését a napelemes repülő
Megkezdte idei leghosszabb távja, az Atlanti-óceán átszelésének teljesítését a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép, amely hétfőn indult útnak New Yorkból.
Bővebben185 család áramfogyasztását váltja ki a szombathelyi naperőmű
Észak-Dunántúl legnagyobb magánberuházásban épült napelemes kiserőműve működik a szombathelyi BPW-Hungária Kft.-nél, amely 185 család áramfogyasztásának megfelelő áramot termel, és évente 170 tonna széndioxid kibocsátásától kíméli meg a környezetet - közölte az MTI-vel a futóműveket és futómű rendszereket gyártó cég szerdán.
BővebbenNAV: adót csalt egy napelemes rendszereket telepítő cég
Könyvelője segítségével 24 millió forint áfát csalt el egy olcsó napelemes rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó gyulai cég ügyvezetője, a Nemzeti Adó- és Vámhatóság (NAV) pénzügyi nyomozói befejezték a költségvetési csalás miatt folytatott nyomozást és vádemelést javasolnak.
BővebbenNapenergia a vállalkozásoknak? Nem biztos, hogy őrültség
A magyar vállalkozások sokáig úri huncutságként tekintettek a megújuló energiára, különösképpen a napenergiára. Ellene szólt a rossz tervezhetőség és a nagy beruházásigény. Mi a helyzet most?
BővebbenÚjabb világrekordra tör Dubai – rendkívüli beruházásról döntöttek
Ezúttal a világ legnagyobb koncentrált napenergia erőművét építenék meg. Van élet az olajon túl?
BővebbenNagy tévedés, hogy a németek pénzt osztogatnak, ha áramot használsz
Május elején bejárta a sajtót a hír: a németek egy adott időszakban annyi zöld energiát termeltek, hogy már fizettek az elektromos áram használatáért.
BővebbenNapelempark épülhet Siklóson
Év végén kerülhet beadásra az a naperőmű létesítését célzó pályázat, melynek előkészületét a napokban kezdte meg az önkormányzat. A mintegy 200-250 millió forintos, teljes támogatást élvező projekt előreláthatóan 19 millió forint éves költségmegtakarítást jelenthet a városnak.
BővebbenÍgy működik a világ legnagyobb naperőműve
A Huffington Post egy rövid, de lényegre törő videóban mutatja be a Marokkóban nemrégiben elindult naperőművet, amely a világ legnagyobb ilyen típusú erőműve. A videóból megtudhatjuk például, hogy nyolcszáz útból áll a hálózat.
BővebbenBekapcsolták a világ legnagyobb naperőművét
Óriási, 160 megawatt teljesítményű naperőművet adott át csütörtökön VI. Mohammed marokkói király az ország középső részén, a sivatagban található Varzazátban. Az új létesítménnyel több százezer tonnányi széndioxid kibocsátást spórolhat meg évente az afrikai ország.
Bővebben