Lerakták Magyarország legnagyobb napelemes erőművének alapkövét a Mátrában pénteken, a 15 megawattos (MW) teljesítményű fotovoltaikus, mintegy 6,5 milliárd forintba kerülő erőmű a Mátrai Erőmű Zrt. beruházásában épül meg.
BővebbenA napelemek árának csökkenésével nem tartott lépést a naperőművek bővülése
Annak ellenére, hogy az utóbbi öt évben felére estek a napelemárak, ennél kisebb ütemben bővülnek a napenergiás termelő egységek - közölte a napenergiás rendszerek tervezésével és kivitelezésével foglalkozó High Six Team Kft. az MTI-vel.
BővebbenMinek nekünk atomerőmű, ha az áram a Szaharából jön?
Pár év múlva Marokkóban termelt zöld napenergia áramolhat a Giblaltári-szorosnál Európába – ám várhatóan nem sok vizet zavar majd.
BővebbenAz űrben építene naperőművet Kína
Hatalmas, napelemes erőművet építene Kína az űrben - ez lenne az emberiség eddigi legnagyobb Földön kívüli beruházása - írta a Zsenmin Zsipao központi napilap keddi számában.
BővebbenMadárgyilkos naperőművet teszteltek
A nevadai sivatagban nem szerencsés élővilágnak lenni, de erről keveset tudni, mivel az itteni élőlények az emberi tevékenység hatására gyakran elpárolognak, így nem maradnak szemtanúk. Viszont amihez az ötvenes években még kísérleti atomrobbantások kellettek, arra ma elég a megújuló energia iránti igény is.
BővebbenNaperőmű egy ruandai faluban
Ruanda elindította Kelet-Afrika első közösségi napenergia-projektjét, amelynek révén jelentősen megnő az ország teljes elektromos hálózatának kapacitása
BővebbenÁtadták Hajdú-Bihar megye legnagyobb naperőművét
A Nord-Point Kft megnyitotta Hajdú-Bihar megye legnagyobb naperőművét. A létesítmény évente 680 Megawattóra villamosenergia termelésére képes, ami 240 háztartás éves szükségletének felel meg.
BővebbenNem megfelelően működik a világ legnagyobb naperőműve
Úgy fest, hogy alapvető gondok vannak a világ legnagyobb napenergiát koncentráló erőművével. Azzal, ami az eredeti tervek szerint több mint százezer háztartás szükségleteit látná el.
BővebbenAfrikai fénnyel akarják kivilágítani Nyugat-Európát
Újabb cég szeretné kihasználni a szaharai napsütést, és olcsón megtermelt árammal látni el minél több fogyasztót Nyugat-Európában. A Nur Energie nevű amerikai-brit vállalat Tunézia délnyugati részén építene naperőművet.
BővebbenGyilkolja a madarakat a gigantikus naperőmű
Február közepén kezdte meg hivatalosan működését a világ legnagyobb naperőműve, de az alternatív energiának vannak hátulütői is. A hatalmas tükrök megperzselik a föléjük szálló madarakat, az elmúlt hónapokban az erőmű több tucatnyi állatot megölt.
Bővebben