A Felsőzsolcára tervezett naperőmű Pakson épül meg - tette közzé a kormány a Magyar Közlönyben
BővebbenMonokristályos és polikristályos napelemes rendszerek
A napelemeknek több fajtájuk is van, és attól függően, hogy mire is használják őket, több csoportra lehet osztani ezeket.
BővebbenBúzát arattak a napelemek alatt
Fogyatkoznak, mert sorra cáfolatot nyernek a napenergia – és úgy általában a megújuló energiát hasznosító energiatermelők – terjedésével szemben felhozott korábbi gazdasági, technológiai, vagy akár környezetvédelmi érvek.
BővebbenEz a napelemfarm az ország 5 százalékat adja majd
A héten bekapcsolták a termelésbe Burkina Faso új napelem-farmját, amely egyben Nyugat-Afrika legnagyobb ilyen létesítménye.
BővebbenNapelemek kerülnek a komlói városháza tetejére
Napelemeket szerelnek fel egy európai uniós projektnek köszönhetően a komlói városháza épületére.
BővebbenFelére csökken a napelemadó januártól
A magyar napelempiac többségét képviselő iparági egyesület, a MANAP bízik abban, hogy a napelemek termékdíjának 2018. január elsejétől való csökkentése jele annak, hogy a kormányzat ezen túl egyre inkább támogatja a megújuló energiaforrások, ezen belül is a napenergia felhasználásának minél szélesebb körű elterjedését.
BővebbenEritrea fővárosában napenergia biztosítja a közvilágítást
Kísérleti projektnek indult, de mind a helyieknek, mind a vezetésnek megtetszett az, hogy az utcai lámpákat napenergiából átalakított villamos energiával látják el Eritrea fővárosában.
BővebbenNem lehet megállítani a napelemet
Mivel a megújuló energiaforrások szép lassan átveszik a nem megújuló energiaforrások szerepét, ezért vannak olyan berendezések, rendszerek, amelyek az energiatermelés alappillérei lesznek.
BővebbenEurópai Napenergia Díjat kapott Kaposvár
Európai Napenergia Díjban részesült Kaposvár, az elismerést a várost képviselő Borhi Zsombor (Fidesz-KDNP) alpolgármester vette át Bécsben szombaton - tájékoztatta a városháza az MTI-t.
BővebbenMegtalálták a legzöldebb napelemes házat
A Solar Decathlon nevű versenyen rendszeresen 20 különböző egyetem csapata vesz részt, amelyek teljes mértékben napenergiával működő házakat terveznek.
Bővebben