Fontos mérföldkőhöz érkeztek a bécsiek a tarvarjak visszatelepítésében: először fészkeltek újra önállóan egy természetes sziklamélyedésben a Bodeni-tónál, Überlingen közelében. Erre azok a bábuk ösztönözték őket, amelyeket 3D nyomtatóval készített a Bécsi Természettudományi Múzeum (NHM).
BővebbenVáltozást akarnak a farkasok védelmére vonatkozó törvényekben
A farkasok védettségi szintjének csökkentésére irányuló brüsszeli javaslat elutasítását kéri a Natura 2000 Szövetség a bukaresti környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztériumtól - közölte hétfőn a civil összefogás egyik tagszervezete, a WWF Románia.
BővebbenAz elszaporodott farkasok szigorú védettségének lazítását szeretnék a német gazdák
Németországban annyira gyakorivá váltak a tenyészállatok elleni farkastámadások, hogy a helyi gazdák azt szeretnék, hogy a hatóságok lazítsanak az európai uniós jogszabályok alapján szigorúan védett állatokra vonatkozó kilövési szabályokon - írta pénteken a The Guardian című brit lap.
BővebbenKihalás szélén állnak a franciaországi hiúzok
Kihalás szélén állnak a franciaországi hiúzok, a populáció legfeljebb százötven felnőtt egyedre csökkent - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása hétfőn.
BővebbenAz orkaanyák életre szóló áldozatot hoznak fiaikért
A Csendes-óceán északi részén élő orkák, vagyis gyilkos bálnák tanulmányozása során kiderült, hogy az anyák "életre szóló áldozatot" hoznak fiaikért - írta a BBC online hírportálja csütörtökön.
BővebbenCsaknem 70 százalékkal csökkent a vadon élő állatok populációja a világon
Alig 50 év alatt csaknem 70 százalékkal csökkent a vadon élő állatok populációja világszerte - figyelmeztet a Természetvédelmi Világalap (WWF) friss jelentése, amely azonnali beavatkozást sürget.
BővebbenVideó: Hogyan lettünk 7 milliárdan?
Nem is olyan régen minden híradás arról szolt, hogy a Föld lakossága elérte a 7 milliárd főt. Íme egy remek szemléltető videó, hogy bizonyos időközönként milyen ütemben növekedett az emberek száma.
Bővebben