Honlapot indított az amerikai szélenergiai szövetség (American Wind Energy Association) saveusawindjobs.com címmel, amelynek célja egyrészt felhívni az amerikaiak figyelmét a szélenergia fontosságára, másrészt pedig nyomást gyakorolni a szövetségi kormányra, hogy hosszabbítsák meg a termelési adóhitelt (Production Tax Credit), a szektor legfőbb központi ösztönzőjét.
BővebbenMultik húzták magukkal a magyar szélerőműves családi vállalkozást
Viccből vágott bele egy munkába 1985-ben Lakics László, de annyira megtetszett neki, hogy vállalkozni kezdett, és azóta sikeres családi céget épített fel.
Bővebben700 millió euró a szélerőművek gyártására
A befektetései oroszlánrészét, 700 millió eurót energiaipari gépgyártási beruházások veszik majd fel, például gázturbinák és szélerőmű rotorszárnyak gyártása.
BővebbenHány százalékát fedezik a világ villamos energia felhasználásának a szélerőművek? – íme
2010-ben összesen 39 gigawattnyi kapacitás kiépítésével, 24 százalékkal nőtt a termelő szélenergia kapacitások mennyisége a 2009-es szinthez képest a világon.
BővebbenÉpül az egyik legnagyobb szélerőmű-park
Az Egyesült Államok egyik legnagyobbb szélerőművét építi meg a Duke Energy Renewables Texas államban. A Los Vientos II szélerőmű 202 megaWattos teljesítményű lesz.
BővebbenFelajánlásokból építenek autonóm szalmaházat Devecserben
Devecserben épül Magyarország első autonóm szalmaháza, amely a vörösiszap-katasztrófában otthonát elvesztett négytagú családnak pénzforgalom nélkül, felajánlásokból valósul meg.
BővebbenMi lesz a hazai szélerőművekkel? – íme
Magyarországon nem lesz roncs-emlékmű a széltornyokból. A szigorú engedélyezési feltételek és a beruházások folyamatos ellenőrzése is garantálja, hogy egy széltorony létesítése nem okoz nagyobb környezeti terhelést, mint egy átlagos családi ház felépítése.
BővebbenMég zöldebb jövőt sürget Kína
A korábbinál is ambiciózusabb fejlesztési célokat tűz ki a következő öt évben maga elé a megújuló energiák terén Kína. A távol-keleti óriás már most is sok szempontból világelső a zöld energiákat illetően.
BővebbenA hazai szélerőművek a Sziget ideje alatt 25.000 háztartás éves energiafogyasztását termelték meg
A Sziget Fesztivál teljes villamosenergia-fogyasztását képes fedezni egyetlen 2 MW-os, tipikus szélerőmű. A teljes magyar szélerőművi kapacitás pedig kevesebb mint egy óra alatt megtermeli a fesztivál összes áramigényét.
BővebbenSzélenergia dömping az EU-ban
Az európai szélenergia szövetség (EWEA) szerint az EU-ban 2020-ig 2,7-szeresére nő a szélenergia termelés, miközben részesedése a fogyasztásban 5,5-ről 16 százalékra emelkedik, Magyarországon viszont az időszak végére is csak 4 százalékos lesz a szélenergia részesedése, hiába nő a termelés a jelenlegi háromszorosára.
Bővebben