A szénfelhasználás 1,2 százalékos idei növekedését és hosszabb távon stagnálását jelzi a pénteken publikált éves szénpiaci jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA.
BővebbenA lengyel kormány segítené a helyi önkormányzatokat a kedvezményes árú fűtőszén forgalmazásában
A lengyel kormány elfogadta azt a tervezetet, amelynek értelmében a helyi önkormányzatok egyszerűsített eljárásban közvetítő szerepet játszhatnának a lakossági fűtésre szánt, kedvezményes árú szén forgalmazásában - közölte Jacek Sasin kormányfőhelyettes és kincstárügyi miniszter.
BővebbenUkrajna százezer tonna szenet ad el Lengyelországnak
Az ukrán kormány engedélyezte százezer tonna szén exportját Lengyelországba - derült ki a Forbes Ukraine című kijevi hetilap keddi jelentéséből.
BővebbenFeltérképezték Kanada szénraktárait
Kanada szénraktárainak feltérképezésével a hamiltoni székhelyű McMaster Egyetem tudósai kiderítették, hogy mennyi szenet rejt az észak-amerikai ország ökoszisztémája, adataikból az is kiderül, hogy ha megzavarják ezen szénben gazdag térséget, az jelentős hatással lehet a globális klímaváltozásra.
BővebbenA szén végnapjai elkezdődtek
A belga Langerlo szénerőmű bezárásával újabb lépéssel került közelebb Európa a fosszilis energiaák nélküli működéshez – értékelik elemzők a néhány hete tett bejelentést, ami nem sokkal azután jelent meg, hogy Skóciában bezárták az utolsó szénbázisú erőművet.
BővebbenÍgy mond nemet Kína a szénnek
Megkezdődött Kína legnagyobb szélerőműparkjának építése, a délkelet-kínai Fucsien tartományhoz tartozó Nanri szigetén 400 megawatt teljesítményű telep létesül - jelentették be a helyi hatóságok pénteken.
BővebbenKatasztrofális energiaárak jöhetnek hamarosan – itt a prognózis
Európa országainak jelentős része néhány éven belül kifogy fosszilis energiahordozóiból, ami tovább erősíti az olyan nagy exportőrök alkupozícióját, mint Norvégia vagy Oroszország. Magyarország a különösen veszélyeztetett államok között van.
BővebbenVan olcsó energia, de nagyon veszélyes
Az áldás és egyben átok fogalomkörének egyik tipikus eleme a szén, amely olcsó és sok van belőle, de elégetése életveszélyes a globális klímaváltozás szempontjából. Az embereknek dönteniük kell, mit kezdenek vele.
BővebbenTöbb száz évre elegendő szenet találtak az Északi-tenger alatt
Évszázadokra elegendő szénvagyont találtak brit kutatók az Északi-tenger brit kitermelési szektorának talapzatában.
BővebbenFónagy János: a szén stratégiai tartalék
A kormány szorgalmazza a több száz éves magyar szénbányászat újraélesztését, a szénvagyonra mint stratégiai tartalékra tekint - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán Miskolcon.
Bővebben