A tavaly augusztusban alakult kecskeméti Bács-Zöldenergia Kft. az idén 40 millió forint árbevételre számít, vagyis a második fél évben megismétli az első féléves teljesítményét, pedig a zöldenergia terén június óta megszűnt az állami támogatás - mondta Várnai Jenő, a társaság ügyvezetője kedden az MTI-nek.
BővebbenTizenegy milliárdos biomassza beruházás
Biomassza erőmű épülhet Vép és Táplánszentkereszt határában.
BővebbenFék a zöldenergiának
Az uniós országokban bevezetett megszorítások a megújuló erőforrások támogatását is érintik.
BővebbenOtthonTV – ingatlanpiac tévében és weben
Az ingatlanos üzletágnak is szüksége van jól megkonstruált médiafelületekre, amelyek a hagyományos televízióban és a webkettes világban megállják a helyüket.
BővebbenTúlzott állami pluszforrás nélkül is élénkíthető zöldenergia szektor
Az alternatív energiaszektor élénkítéséhez csak részben kell állami, vagy uniós többlettámogatás, ám szükséges egyebek között a támogatási és a pályáztatási rendszert felülvizsgálata és az új EU források feltárása - mondta Balogh László, a Magyar Megújuló Energia Szövetség (MMSZ) elnöke az MTI-nek, annak kapcsán, hogy a Fidesz programja kiemelt szerepet szán a zöld fejlesztéseknek.
BővebbenA lakosságot nem érdekli a zöldenergia
A lakosság csupán 5 százaléka érdeklődik az alternatív energiaforrások iránt, míg a háztartások közel egyharmadában évek óta nem változott az energia felhasználásával kapcsolatos hozzáállás - derül ki egy a Forsense és az energiainfo által közösen készített felmérésből.
BővebbenSólyom: a zöldenergia nem keserű pirula
Az önfegyelmező takarékosságon és a megújuló energiaforrások használatán alapuló "igazi szemléletváltás" nem egy "kényszerűségből lenyelt keserű pirula", hanem egy új életminőség, a "jó élet" eszménye - mondta Sólyom László köztársasági elnök csütörtökön a Heti Válasz által szervezett "Energia - másképp" nevű konferencián Budapesten.
BővebbenREECO: a jó szándék ellenére káosz van a zöldenergia szabályozásában
Az egyértelműen látható jó szándék ellenére káosz uralkodik a megújuló energiaforrások állami szabályozásában - mondta Varga István a REECO Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója kedden a RENEXPO nevű megújulóenergia-ipari kiállítást és vásárt beharangozó sajtótájékoztatón Budapesten.
BővebbenVita a bioüzemanyagról az Európai Parlamentben
Az Európai Unió nagyszabású energia- és klímacsomagja kapcsán újra a viták fókuszába kerültek a bioüzemanyagok, és az Európai Szocialista Párt parlamenti frakciója több napos vitában alakította ki álláspontját a megújuló energiaforrásokról - közölte Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti (EP-) képviselő pénteken az MTI-vel.
BővebbenTíz dolog, amely megváltoztatja az életünket
Az alternatív energiaforrások belépése, a vezeték nélküli hálózatok és a digitális technika további fejlesztése, az önjáró robotok és a terápiás célú klónozások változtathatják meg radikálisan az életünket a közeljövőben. Ezt jósolják a Live Science amerikai tudományos magazin szerkesztői, akik összeállították az emberiség közeli jövőjét alapvetően befolyásoló találmányok, technikai megoldások tízes listáját.
Bővebben