Napenergia: Terjed a betáplálási támogatás Amerikában is

A jelek szerint a világban a napelemes rendszerek támogatása egyre egyértelműbben a betáplálási támogatások irányába mozdul el.

Ahogy egy korábbi bejegyzésben már írtam, Európában lassan utolsó országok között leszünk, ahol nincs kiemelt támogatás a napelemes áram visszavásárlására (itthon 28Ft-ért kötelesek visszavenni a napelemes áram kWh-ját az áramszolgáltatók). Friss hír, hogy Kaliforniában is ezt vezetik be, a napokban írta alá Schwarzenegger az erről szóló törvényt.

Ez lényegi előrelépés a korábbi amerikai napelemes támogatásokhoz képest: bár Obama komolyan kampányolt a megújuló energiák támogatásával, gyakorlati lépés kevés történt. Eddig csak adókedvezményt lehetett igénybevenni az USA-ban napelemes telepítésekre, tehát csak jól gazdálkodó és nyereséges cégeknek érte meg a befektetés, kis- vagy újonnan induló vállalkozások és magánszemélyek részére ez nem nyitott új lehetőségeket. Ebből következően nem is indult be jelentős fejlődés Észak-Amerikában a napelemes piacon, pedig sokan onnan várták a visszaesett solar piac felfrissítését.

hálózatba táplálás

És nem ez az első eset Amerikában a feed-in tariff-ra: néhány hete Kanadában, Ontario tartományban vezettek be hasonló ártámogatást, és ezzel a terület rögtön az első 10 legnagyobb piac közé került a tengerentúlon – pedig nem egy napfényes terület.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.